Belousovová: Slota a Danko nevű maszkot vette fel

Pozsony |

<p>Semmin sem változtat, hogy Andrej Danko váltja Ján Slotát a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén, csak kisebb kozmetikázásról van szó - véli Anna Balousovová, aki korábban maga is betöltötte ezt a posztot, jelenleg pedig a Nemzet és Igazságosság (NAS) párt vezetője.</p>

 

Belousovová szerint az SNS-nek most már két elnöke van: egy ügyvezető, akit teljes egészében ellenőrzése alatt tart a tiszteletbeli elnökké választott Ján Slota. Hozzátette: nem nevezhető tiszteletbelinek valaki, aki nem azonosítható ezzel a fogalommal.

A NAS elnöke hangsúlyozta: Slota csak az Andrej Danko nevű maszkot vette fel, tehát a Szlovák Nemzeti Párt egy ember pártja marad. „Olyan párt marad, amely magával vonszolja a múltbéli botrányokat, például a faliújságtendert és a széndioxid-kvóták értékesítési botrányát” – utalt Belousová a Robert Fico vezette első kormány idején éppen az SNS-hez kötődő ügyekre.

A Szlovák Nemzeti Párt szombaton a 38 éves Andrej Danko jogászt, a párt eddigi első alelnökét választotta vezetőjéül, Ján Slotát pedig támogató vokssal rendelkező tiszteletbeli elnöknek tette meg.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?