Belousovová: politikai provokáció volt a Sólyom-látogatás

Pozsony |

<p>Nevetséges és álnok dolog azt állítani, hogy a komáromi Szent István-szobornál tartott vasárnapi ünnepség apolitikus akció volt, hiszen a politikus Bastrnák László, Komárom polgármestere és a Híd parlamenti képviselője hívott meg rá egy politikust, Sólyom László volt magyar államfőt - véli Anna Belouosovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke.</p>

Belousovová Sólyom látogatásának politikai üzenetét több síkon is felfedezni véli: egyrészt a tavalyi sikertelen látogatási kísérlet helyrehozatalára tett kísérletként értelmezi, valamint "a revizionista és soviniszta nagymagyar politika kontextusában, amilyet a Magyar Köztársaság érvényesít Szlovákiával szemben". Az SNS alelnöke szerint erről a politikai t9rekvésről tanúskodik Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár kijelentése is, miszerint - írja közleményében Belouosovová - az autonómiai az egyenlőség feltétele.

Belousovová szerint a Sólyom-látogatás nem arról szólt, hogy a volt magyar államfő Szent István előtt akart tisztelegni, mert ezt megtehette volna a Magyarország területén lévő emlékműveknél. Részvétele a komáromi ünnepségen nem volt más, mint a Híd politikusaival közösen előkészített politikai provokáció. Az SNS emlékeztet, ez a provokáció azt követően jött, hogy Iveta Radičová miniszterelnök a magyar kollégájával, Orbán Viktorral folytatott első tárgyalásán fölöslegesen készségesen megígérte a szlovákiai kettős állampolgárságot korlátozó szlovák jogszabály eltörlését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?