Békéscsabán is nézhetik majd a pozsonyi tévét

Pozsony. Hamarosan Békéscsaba környékén is fogható lesz a Szlovák Televízió műsora, a magyarországiak már intenzíven tárgyalnak szlovákiai partnereikkel. A dolog érdekessége: ezt, a sokáig lehetetlennek tűnő dolgot a szlovákiai frekvenciatanács magyar nemzetiségű elnökének sikerült nyélbe ütnie.

Pozsony. Hamarosan Békéscsaba környékén is fogható lesz a Szlovák Televízió műsora, a magyarországiak már intenzíven tárgyalnak szlovákiai partnereikkel. A dolog érdekessége: ezt, a sokáig lehetetlennek tűnő dolgot a szlovákiai frekvenciatanács magyar nemzetiségű elnökének sikerült nyélbe ütnie. Korábban a Matica slovenská, a Szlovák Nemzeti Párt és több más nacionalista szervezet többször nehezményezte, hogy míg a szlovákiai magyar kisebbség nézheti a Magyar Televízió adását, a magyarországi szlovákok nem élvezhetik a pozsonyi műsorokat. „Évtizedek óta ez szinte minden nyilatkozatban megfogalmazódott, de csak szónoklatokat hallottam, valódi lépéseket senki nem tett. Illetve lehet, hogy valaki megpróbált intézkedni, csak én nem tudok róla. Mindenesetre amikor Kovács Károly, a magyar ORTT elnöke a nyáron felkeresett azzal a kéréssel, oldjuk végre meg, hogy a magyarországi szlovák kisebbség – főleg a békéscsabaiak – is nézhessék a szlovák tévéműsorokat, elkezdtem intézkedni. Kiderült, kérése megvalósítható” – árulta el az Új Szónak Agócs Valéria, a frekvenciatanács elnöke, aki évtizedekig újságíróként tevékenykedett. Agócs megszólította mind a négy szlovák tévé igazgatóját, pozitívan reagáltak, s mind azt szerette volna, ha az ő műsoraikat továbbítanák Magyarországra. Műszaki paramétereiket és műsorszerkezetüket továbbították Kovács Károlynak, aki a múlt héten levélben tájékoztatta a pozsonyi frekvenciatanács elnökét arról, hogy Szlovákia békéscsabai főkonzulja, a békéscsabai szlovákok szervezetének vezetői és a Csaba Televízió egyeztettek, s úgy döntöttek, a Szlovák Televíziótól javasolnak átvenni műsorokat.

„Döntésüket nem indokolták, a választást tiszteletben kell tartani” – szögezte le érdeklődésünkre Agócs Valéria. A főkonzul aktívan részt vesz az előkészítésben, s úgy tervezik, szeptember 15-én tárgyalóasztalhoz ülnek Richard Rybníčekkel, a közszolgálati tévé vezérigazgatójával. A tanácselnök nem tudta megmondani, leghamarabb mikor lehet majd nézni a Szlovák Televízió műsorait Békéscsabán; a technikai kivitelezéssel nem lesz gond, nem nehéz megfelelő céget találni, minden attól függ, az érintett felek mennyire gondolják komolyan a dolgot. „Most már nem rajtam múlik, megtettem kötelességemet, szívesen közvetítettem” – tette hozzá Agócs. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?