Beindult az önkormányzati ellenkampány

<p>A héten elkezdődött az önkormányzati választások előtti hivatalos kampányidőszak, egyes településeken azonban megkezdődött az ellenkampány időszaka is. Az ellenjelölt támadása elsősorban a nagyobb városokra jellemző, de kicsiben megjelenik a kisebb településeken is.</p>

A legélesebb ellenkampány a fővárosban bontakozott ki a jobb és a baloldal jelöltjei között. Az egyes jelölteket rossz színben feltüntető óriásplakátok általában névtelenek. Ilyen például az a billboard, amelyen Milan Ftáčnik szerepel egy bábuként ábrázolva, amelyet a háttérből Robert Fico, a Smer elnöke mozgat. A plakát kép, szín és formavilága teljesen megfelel a jelölt hivatalos plakátjainak. Ftáčnik, aki jelenleg PozsonyLigetfalu polgármestere, a november végi választásokon a főpolgármesteri posztért indul függetlenként, de a Smer támogatásával. Ugyancsak a „Ftáčnik-veszélyre“ hívja fel a figyelmet az a plakát, amelyen a polgármesterjelölt Robert Ficóval együtt szerepel, a felirat szerint ugyanis a „szimpatikus kommunista veszélyesebb, mint a nem szimpatikus“. Ftáčnik kommunista múltjára utal az az órisáplakát, amelyen egy röntgenfelvételre montírozták a jelölt fejét. A röntgenfelvétel szerint Ftáčnik szíve helyén továbbra is sarló és kalapács „dobog“. Ftáčnik és csapata szerint a plakátokat az ellenfeleihez, a jobboldali pártokhoz köthető csoportok készítették. A jobboldali pártok által támogatott jelöltet - Magda Vášáryovát - indító SDKÚ cáfolta, hogy bármi köze lenne a baloldali jelöltet lejárató plakátokhoz.

A jobboldal nyíltan támad
Nyíltan negatív kampányt folytat a jobboldal Pozsony Ružinov városrészében is, ahol azt állítják, hogy a Smer támogatásával újra induló jelenlegi polgármester, Slavomír Drozd például képtelen szavatolni a közbiztonságot, erre csak ellenfele, a jobboldali pártok jelöltje, Dušan Pekár képes.
A jobboldalnak az átláthatatlan lakásadományozást rója fel óriásplakáton a Smer ifjúsági szervezete, a Fiatal Szociáldemokraták (MSD). A plakát felirata szerint „ha olcsó lakást keresel, kérdezd Figeľt, Miklošt, Vášáryovát“. Évekkel ezelőtt ugyanis mindhárom politikus az önkormányzat segítségével jutott belvárosi lakáshoz nem teljesen tiszta körülmények között.
Az SDKÚ zsolnai polgármesterjelöltjének, Ivan Harmannak is negatív kampánnyal kell szembenéznie. A feltehetően baloldali, anonim plakátkészítő a jelölt nevével játszott el: a plakát szerint a kétszer kiáztatott kamillatea (harmančekový čaj) nem jó.
A baloldal tűnik egyelőre a sértődékenyebbnek. Slavomír Drozd már feljelentést tett a plakátok miatt, Milan Ftáčnik pedig szintén fontolgatja, hogy a rendőrséghez fordul.

Kisebb városok, kisebb kampány
Érsekújvárban a plakátokon egyelőre nem jelenik meg negatív kampány. Bóna Bertalan a Híd polgármesterjelöltje azonban ezen a héten a My regionális hetilapban megjelent rekláminterjúban élesen támadtaa város jelenlegi vezetését és nehezményezte, hogy az önkormányzati hetilap csak a polgármestert népszerűsíti. Bóna szerint annyi a város szennyese, hogy akár bele is fulladhatna, szerinte ha az emberek a szavazataikkal Gejza Pischingert, a szlovák nagykoalíciót, és az MKP-t juttatják hatalomra, azzal csak veszíthetnek. Bóna korábban - a jelenlegi választási időszak nagy részében - az MKP helyi szervezetének elnöke volt.
Az MKP kétnyelvű, magyarszlovák plakátokkal kampányol: „Viac jazykov, viac kultúr, jeden cieľ! Több nyelv, több kultúra, egy a cél! címmel“.
A negatív kampány nem volt ismeretlen a magyarországi önkormányzati választásokon sem. A feltehetően szocialista, vagy legalábbis Fidesz-ellenes plakátoló a Fidesz kampányplakátjainak szín- és formavilágát, valamint tipográfiáját idéző, de negatív tartalmú plakátokat ragasztott ki Budapesten. A plakáton az „Új korszak? EUR: 340 Ft, CHF: 250 Ft, Ez kell?“ felirat alatt a Fidesz logója helyén a narancssárga körben a Fizess felirat látható. Az sem volt véletlen, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójának nevéhez kapcsolt hangfelvétel is a kampányban került nyilvánosságra, ezen beszél a fideszes politikus arról, hogy nyilvántartanak „minden választót Magyarországon, és pontosan tudják azt is, hogy ki sorolható a „kommunisták“ közé.

A negatív kampány is lehet hasznos
A Political Capital szerint a negatív kampány mindig kétélű fegyver volt, az ellenfél direkt támadása lehet hatásos, de ugyanakkor kockázatos, ahogyan egyébként lehet árulkodó és önromboló is.
„A politikai kampányok közhelygyűjteménye szerint a negatív kampány azoknak a politikai erőknek jelent (utolsó) lehetőséget, akik az ellenfélhez képest hátrányban vannak, saját imázsukkal már nem nagyon tudják magukhoz kötni a választókat, és amúgy sincs vesztenivalójuk“ - állítja Gyulai Attila, a Political Capital elemzője. Ugyanakkor szerinte a negatív kampány akkor hátrányos elsősorban a kampánykészítő számára, ha a megtámadott ellenfél helyett sokkal inkább árulkodik a támadó kétségbeesettségéről.
„Nem feltétlenül azért ütnek tehát vissza a negatív kampányok a kezdeményezőre, mert túl erőszakosak, túlságosan támadóak, hanem azért és akkor, ha azt üzenik: „tulajdonosuk“ mást már nem tud mondani“ - véli az elemző. (lpj, szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?