A parlamenti képviselőknek március 31-ig kellett leadni vagyonnyilatkozatukat. Ön ezt nem tette meg. Miért?
Tegnap reggel, amikor bementem a parlamentbe, az volt az első dolgom, hogy leadtam. Utoljára októberben nyújtottam be, és nyilvánvaló, hogy azóta nem gazdagodtam meg.
Bauer Editet, az MKP képviselőjét
Tegnap reggel, amikor bementem a parlamentbe, az volt az első dolgom, hogy leadtam. Utoljára októberben nyújtottam be, és nyilvánvaló, hogy azóta nem gazdagodtam meg. Időhiány miatt nem tudtam március végéig eleget tenni a kötelezettségemnek. Az elmúlt hónap közepétől ugyanis egyik szolgálati útról a másikra mentem, ez volt az egyedüli oka a késésnek. Egyébként az ország szempontjából nagyon fontos dolgokat intéztem, például múlt héten az Európa Tanács az én javaslatomra olyan ajánlást fogadott el, mely szerint a tagállamoknak a gyermekek jogaival foglalkozó speciális ombudsmani intézményt kell létrehozni. Emellett eltörpül, hogy néhány napot késett a vagyonbevallásom. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.