Bárkivel előfordulhat, hogy az autóban felejti gyermekét

„Hipertermia általi halál” – ez a hivatalos megnevezés. Amikor ez kisgyerekekkel történik, a tények sokszor hasonlóak: egy egyébként szerető és figyelmes szülő egy napon túlságosan elfoglalt, vagy szétszórt, vagy dühös, vagy zavart, mert megváltozik a mindennapi rutinja, és egyszerűen… az autóban felejti a gyerekét. Az Egyesült Államokban ez évente 15–25 alkalommal esik meg, tavasztól őszig.

A fejlődés átka

Két évtizede az ilyen esetek viszonylag ritkák voltak. De az 1990-es évek elején az autógyártók megállapították, hogy az anyósülésnél lévő légzsák megölhet egy gyereket, és azt javasolták, hogy a gyereküléseket a hátsó ülésre helyezzék. Később azt is bevezették, hogy a még nagyobb biztonság érdekében a csecsemők gyerekülése menetiránynak háttal legyen az autóba helyezve. Ha valaki előre látta volna, milyen tragikus következményekkel járhat, hogy a gyermek nem látható az autóban... De ki vádolhatja őket? Miféle ember feledkezik meg egy babáról?

A gazdagok, úgy tűnik. Meg a szegények és a középosztálybeliek. Mindenféle korú szülővel megtörténik, s mindenféle nemzetiség tagjaival. Az anyákkal ugyanolyan gyakran előfordul, mint az apákkal. Megtörténik a hírhedten feledékenyekkel és a mindig mindent aprólékosan megszervezőkkel, az egyetemi végzettségűekkel szintúgy, mint azokkal, akik alig tudnak olvasni. Az elmúlt tíz évben megtörtént egy fogorvossal. Egy postai alkalmazottal. Egy szociális munkással. Egy rendőrrel. Egy könyvelővel. Egy katonával. Egy jogásszal. Egy villanyszerelővel. Egy protestáns lelkésszel. Egy ápolóval. Egy építőmunkással. Egy igazgatóhelyettessel. Megtörtént egy mentális egészségi tanácsadóval, egy egyetemi tanárral és egy pizzéria főszakácsával. Megtörtént egy gyerekorvossal. Megtörtént egy rakétatudóssal.

Egy nap, három tragédia

Tavaly (2008-ban – a szerk. megj.) egy napon három helyen is – ez volt eddig a legrosszabb év legrosszabb napja, és a jelenség nem mérséklődik.

A körülmények részben eltérhetnek, de minden alkalommal ott van az a szörnyű pillanat, amikor a szülő rádöbben, mit tett, sok esetben a házastárs vagy a gyermekgondozó telefonja után. Ezt követi az őrjöngő sprint az autóhoz. Ami pedig ott vár, az a legszörnyűbb dolog a világon.

Minden esetnek megvan a maga hátborzongató védjegye. Egy apa egy vásár területe mellett parkolt, s amikor felfedezte a fia testét, éppen egy verklis haladt el mellette vidám dallamokat játszva. Egy másik férfi gyorsan véget akart vetni a dolognak, megpróbálta megszerezni a helyszínre kiérkező rendőr fegyverét. Mások – például a blacksburgi Mary Parks – elvezettek a munkahelyüktől az óvodáig, hogy ott felvegyék a gyereket, akiről azt gondolták, ott hagyták, és egyáltalán nem vették észre a holttestet a hátsó ülésen.

S aztán ott van az a Tennessee állambeli üzletember, akinek azzal kell együtt élnie, hogy az autója mozgásérzékelője háromszor is jelzett a tűző napon. De valahányszor kinézett, egyszer sem látott senkit az autó körül, ezért távirányítással kikapcsolta a riasztót, és nyugodtan visszament munkába.

Talán nincs még egy emberi gyarlóság, amely ekkora kihívás elé állítaná a társadalmat, ha bűnről, büntetésről, igazságosságról és kegyelemről van szó. Egy gyermekbiztonsággal foglalkozó ügyvédi csoport által készített felmérés szerint az esetek 40%-ában a hatóságok a bizonyítékok megvizsgálása után úgy ítélik meg, ami történt, az szörnyű baleset volt – egy memóriahiba, amely élethosszig tartó bűntudatot és szenvedést ró az áldozatra, sokkal szigorúbb büntetést, mint amilyet egy bíró vagy esküdtszék valaha is kiszabhat –, és nem ítélik el a szülőt. Az esetek fennmaradó 60%-ában, amelyek gyakorlatilag ugyanolyan körülmények között estek meg, s ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk, az illetékesek úgy döntenek, a gondatlanság olyan mértékű volt, hogy már bűncselekménynek számít, és keményen le kell sújtani rá. (MTI-ÖSSZEFOGLALÓ)