Bárdos szövetségre lépne a Híddal

Budapest |

<p>A szlovákiai magyar szavazók összefogást várnak a kisebbségi pártoktól, ezért a Magyar Közösség Pártja (MKP) egy esetleges előre hozott választáson közös jelöltek állítására törekedne - mondta Bárdos Gyula, a párt elnökségi tagja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.</p>

Bárdos Gyula úgy vélte: katasztrofálisan sikerült a hétvégi szlovákiai parlamenti választás mind az ország, mind a déli régió, mind a magyar kisebbség számára; ilyen kevés magyar képviselő még nem volt a törvényhozásban. A magyar szavazók azt várják a kisebbségi pártoktól, hogy összefogjanak, mivel ez a Híd miatt ezen a választáson nem történt meg, a magyarok többsége el sem ment szavazni - fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy Berényi József, a párt eddigi vezetője hétfőn lemondott, azt mondta: bár a parlamentből való kimaradásuk miatt "nem beszélhetünk sikerről", sikertelenségről sem, hiszen megtartották szavazóbázisukat azzal együtt, hogy már hatodik éve nincsenek a parlamentben. Berényi József lemondott, mert lehetővé szeretné tenni, hogy a felvidéki magyar közösség a következő választáson jobban szerepeljen - tette hozzá. A párt június 11-ei tisztújító közgyűlésén, előtte pedig a helyi és regionális szintű tisztújításokon is az a céljuk, hogy olyan képviselőket válasszanak, akik sikeresen tudnák képviselni a felvidéki magyarságot, és a közeljövőben várható előre hozott választáson készek szövetségre lépni a Híddal.

A szombati parlamenti választást Robert Fico kormánypártja, a Smer nyerte, a pozsonyi törvényhozásba ezzel együtt 8 politikai csoportosulás jutott be. Az új pozsonyi parlamentbe bejutott a Bugár Béla vezette Híd, amely a voksok 6,5 százalékát kapta meg. Nem jutott viszont be a törvényhozásba az MKP, amelyre a választók 4,04 százaléka adta szavazatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?