Bárdos: populista húzás, marketingfogás a minisztériumok számának csökkentése

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő és Smer-elnök populista húzása és marketingfogása a minisztériumok számának csökkentése Bárdos Gyula szerint. "Ha ezt komolyan gondolták, megtehették volna négy év alatt, megvolt ehhez a politikai erejük" - fogalmazott az MKP frakcióvezetője.</p>

Meggyőződése, hogy ily módon akarják elterelni a közvélemény figyelmét a különféle botrányokról. "Ezt elterelő hadműveletnek tartom, nem látom okát annak, hogy néhány hónappal a választások előtt támogassunk egy ilyen, sürgősségi eljárással tárgyalt törvényt" - jegyezte meg a politikus.

Az építésügyi és régiófejlesztési, valamint a környezetvédelmi minisztériumot július 1. után már hiába keresnénk: pénteki, rendkívüli ülésén a megszűnésükről döntött a kormány.

A kormányhatározatról rövidített törvénykezési eljárásban dönt a parlament.

Az építésügyi és régiófejlesztési tárca hatásköreit az új, gazdasági és építésügyi minisztérium örökli meg, kivéve a közmunkákat, melyeket a munka-, szociális és családügyi minisztérium kapna meg.

Az európai uniós források felügyeletét a kormányhivatalra bíznák.

A környeztvédelmi tárca hatásköreit a jövőben a mezőgazdasági, környezetvédelmi és régiófejlesztési minisztérium gyakorolná.

Az oktatási tárcából oktatási, tudomány- és kutatásügyi minisztérium lenne, míg a kulturális tárca gyakorolná a felügyeletet az idegenforgalom felett is, kulturális és idegenforgalmi minisztérium néven. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?