Ballagás

A múltkor azon törtem a fejem, mi a fenét kellene venni a gyereknek ballagásra. A feleségem, gondolom, persze másmin törte volna a fejem, például farönkön, fészerajtón, konyhaszekrényen. Semmiféleképpen nem gondolok nagy dologra ajándék gyanánt, mert az csak elveszi a gyerek eszét. Örüljön az életnek, sok kis atom örülne a világűrben ennek az életnek, a reggeli fékcsikorgásoknak az ablak alatt, a döglött kutya szagának, a vékony tészták lusta íveinek a húslevesben. Fene tudja, talán még a politikusoknak is örülnének, még ha az ország csinálói úgy hazudnak is, mint a Niagara.

Vasárnap délután a konyhába hívtam össze a családot megbeszélni a ballagást, a gyereket meg elküldtem játékterembe, addig sincs láb alatt. Azzal kezdtem a kinyilatkoztatást, hogy mindenféleképpen olyan ajándék kell, amitől kicsírázik, sőt virágba borul, de legalábbis szárba szökken a szellem a gyerekben, amiről az jut az eszébe: szeretjük (mint egy marék mézet). Nagyapó felvetette, fizessük be két napra kuplerájba, ott annyit fogják szeretni, mint máshol ötven év alatt. Az asszony szerint valami apróságot kellene, amire a nagypapa egyből rávágta, hogy szerinte egy marék szöget nem érdemel az a gyerek, aki azt se tudja, melyik a kert eleje, melyik a vége. Merthogy nem tanulnia kellene a gyereknek a továbbiakban, hanem művelnie a földet. Kissé színpadias mozdulattal szódát engedett a félpohárnyi borba, majd szinte kéjelegve mondta, hogy a gyereknek iskolás létére annyi esze van csak, mint egy zsák lisztnek. Az ő idejében, folytatta a legidősebb élő Galkovics, nem voltak még számítógépek, mégis tudta, hol van a lányoknak az, amitől elmegy a fiúk esze. A gyerekünk meg mindig csak a pucér lányokat lesi a képernyőn, ahelyett, hogy kimenne a levegőre, vagy körbefutná a háztájit.

Nagyapának az a heppje, hogy nem informatika kell az élethez, hanem málnaszedés, meg krumpliásás. Az unokanevelésben az öregnek külön elve, hogy időben meg kell kezdeni a nemi életet. Szerinte a későn kezdett szaporodási hajlam csak eltorzítja a jellemet, aztán vagy kislányok, vagy az állatvilág erre fogékony elemei jönnek szóba, és lehet majd gyónni órákon keresztül, annyi miatyánkot mondhat el, amiből kijön háromévnyi mise. Az ő ötlete volt, hogy ha mást nem tudunk kitalálni, vegyünk a gyereknek egy kecskét. És akkor talán nem csak a számítógép monitorját lesi majd egész nap, hanem odakint a friss levegőn lehet, s bámulhatja az állatvilág másik tagját.

A gyerek egy kissé visszahúzódó lett, amióta megtörtént az első szerelembe esése, nagyapa szerint persze esett volna inkább trágyába, gereblyébe, előrébb volna. Pláne, hogy a srác kissé belerokkant az első szerelembe, mivel csalódás lett a vége. Azzal vigasztaltuk, hogy előbb-utóbb biztos megtalálja azt a lányt, aki megérti az egész napos számítógép előtt ülést, és értékelni fogja, hogy nem kell kimenni kapálni a kertbe, inkább csak a bitekről meg a bájtokról beszélni. Biztos van valahol egy ilyen lány. Nagyapa szerint egyszerűen csak félreneveltük a gyereket, kicsit ferdén áll benne a közhangulat, lötyög benne a morál. Ha rajta múlna, először felszántatná vele a kertet, aztán csak a szórakozás és a játék. Az is elve, hogy az ember csak akkor lehet nyugodt, ha úgy áll a kert, mint tehén a legelőn, szépen, biztonságosan, mint aki tudja, hol a helye, mik a lehetőségek.

Szegény gyereket hetek óta vigasztaljuk, hogy támadjon benne némi vitalitás, ballagásra mégsem lehet úgy menni, hogy annyi kedv van csak az emberben, mint egy hideg vasalóban. Mindenesetre előre megmondtuk szegénynek, hogy mivel szegények vagyunk, inkább valami apró, de praktikus ajándékra számítson. Ruhát olyat csináltatunk, ami később jó lesz majd a lagzijába is, noha nagyapa szerint akkor fog ez a kupac bénaság megnősülni, mikor a szomszéd kis Galkovics tönkremenni idegre. A mi fiunk mindig is irigyelte azt a Galkovicsot, pedig mindig mondjuk neki, hogy akinek politikus az apja, annak nem biztos, hogy esze is van a világhoz. Az a kis Galkovics nemrég autót kapott ajándékba, mégsem tud két háromjegyű számot összeszorozni. Mondjuk, az apjában is csak annyi politikai hajlam van, mint egy naposcsibében, viszont teljesen megbízható, ha a pártról van szó, ő biztos nem megy a levesbe, ha a fajtáján belül cseperedik, gyarapszik, fejlődik, ellentétben a csibével.

Nagyapa, mivel nem szereti a virágokat, azt javasolta, ne csokrozzuk tele a gyereket, a sok virágtól elferdülhet benne a szexualitás. Csak sajnos elég hülyén nézne ki, hogy mindenkinél virágok vannak, a miénknél meg semmi. (Az öreg szerint a gyerek virágok nélkül is elég hülyén néz ki.) Mikor én voltam ballagós, én sem kaptam virágot, úgy kellett kölcsönkérni a sorban előttem meg mögöttem lévőktől néhány szálat, hogy ne csak álljak ott virágtalanul, mint valami szőlőkaró. Az öreg már akkor is virágellenes volt, úgy vélte, a virágot csak a gyenge jellemek fogadják el. Szerintünk meg ottfelejtette a hadifogságban a kedvességét. Az egész napos szobában üléstől egészen kihalt benne a jókedv, megsavanyodott az élni akarás. De nem tagadhatjuk le az öreget, mégiscsak egy Galkovics, akinek maholnap ballag az unokája. Az asszonnyal biztosak vagyunk benne, hogy a nagyapa büszke, csak nehezen fejezi ki büszkeségét. Bent marad a szájában és megsavanyszik, megkeseredik az a pár mondat, hogy büszke vagyok rád, fiam-lányom, kisunokám, lám-lám, nemrég még hátul a disznók között kergettük a legyeket, vagy szép mintákat húztunk seprűnyéllel a trágyás sárba, aztán itt vagyunk ni, ballag a mi kis Galkovicsunk.