Balesetnél nem elég névjegyet cserélni

<p>A balesetről szóló jelentést minden sofőrnek az autóban kellene hordania. Tavaly júniustól ezt a vonatkozó törvény is előírja, ezért ellenőrizzék le, hogy van-e ilyen nyomtatványuk az autóban.</p>

Karamboloztak és a baleset okozója nem akarja beismerni, hogy hibázott? Vagy baleset után pénzt ajánl fel az ügy tisztázására? Esetleg kártérítést várnak a biztosítótól, de végül kiderül, hogy a baleset okozója nem jelentette be a történteket?

Közúti balesetek során nagyon sok kérdéses, vitatható helyzet állhat elő. Többségüket viszont el lehet kerülni.

Az országban történt balesetek túlnyomó többségénél senki sem sérül meg, széttörnek a fényszórók, kicsit behorpad a kocsi, vagy megreped a szélvédő. A jogszabályok már több mint egy éve lehetőséget adnak arra, hogy ilyen esetben az ügyet a sofőrök egymás között tisztázzák. Nem kell kihívni a rendőrséget, amely minden bizonnyal bírságot is adna a baleset okozójának.

Az alapfeltétel a megegyezés

A biztosítók számára ezek a kisebb koccanások nem balesetek, hanem káresetek. A feltételezett kár ilyenkor nem lépi túl a 4000 eurót. Az ügy tisztázásának alapfeltétele, hogy a résztvevők megegyezzenek azon, ki okozta a baleset. Ezután már aránylag zökkenőmentes az ügyintézés.

Elsősorban ki kell tölteni a balesetről szóló jelentést, amelyet a sofőrök a kötelező gépjármű-biztosítás megkötésénél készhez kapnak. Ha elveszítik, akkor kérhetnek újat, vagy a világhálóról is lehúzhatnak egyet. A nyomtatvány univerzális, minden biztosítótól ugyanolyat kapnak. Ráadásul külföldön, az angol vagy német nyelvű nyomtatványok is ugyanúgy néznek ki.

Az űrlapon azokat az információkat kell kitölteni, amelyekre a biztosítónak a kártérítéshez szüksége van. Természetesen mindkét félnek alá kell írnia az űrlapot, csak így igazolják, hogy egyetértenek a baleset ott feltüntetett körülményeivel.

A baleset mindegyik résztvevője meghagy magának egy példányt, egyet pedig elküld a biztosítóba. A nyomtatványon egyértelműen meg kell határozni a baleset okozóját. Ideális, ha fényképet is készítenek az esetről, elég mobiltelefonnal, s a legjobb, ha szemtanúk is vannak.

Néhány dolog, amire ügyelni kellene

Ha nem hívnak a helyszínre rendőröket, akkor több dolgot a baleset résztvevőjével kell tisztázni. Például mutassa meg neki a személyazonosságiját, és ugyanezt kérje tőle is. Így biztos lehetnek benne, hogy nem ír hamis nevet és adatokat az űrlapra.

Kérhetik az információt a biztosítótól

A sértettnek ugyanakkor joga van megtudni a baleset okozójának biztosítójától, hogy az illető jelentette-e a káresetet. Ha ezt nem tenné meg, akkor hiába várhatna a kártérítésre. Kellemetlenek azok az esetek is, amelyeknél a baleset okozójának nincs kötelező gépjármű-biztosítása. Becslések szerint legalább 150 ezer ilyen autó mozog az országban.

Ahhoz, hogy ilyen esetben pénzhez jussanak, hívniuk kellene a rendőrséget. Csak ezután fordulhatnak a Szlovák Biztosítók Szövetségéhez, amely kifizeti a kárt, majd eljárást indít a baleset okozója ellen.

Soha ne fogadjanak el készpénzt

Gyakran előfordul az is, hogy a baleset okozója készpénzzel akarja tisztázni az ügyet. Nem hívja ki a rendőrséget, nem tájékoztatja a biztosítót, amelynél ezáltal nem veszíti el a bónusz pontokat, a pórul járt sofőrnek készpénzt ad a kezébe. Ha autójuk öregebb, a kár sem olyan nagy és az illető által kínált pénz is kecsegtető, akkor sok sofőr elfogadhatja az összeget.

Ennek ellenére sem ajánlatos ezt tenni. Biztosítók szerint mindig gyanús, ha valaki így akarja lerendezni az ügyet. Rendszerint ittas sofőrökről van szó, vagy olyanokról, akiknek nincs jogosítványuk, más iratuk, érvényes műszaki ellenőrzésük, vagy nincs megkötve a kötelező gépjármű-biztosításuk.

Rendkívül kockázatos elfogadni a pénzt. Hiába tűnik úgy, hogy az autón csak kicsi a kár, később komolyabb problémát is találhatnak a szervizben. Például a meggörbült alvázat vagy meghibásodott elektronikát nem látják a helyszínen, később pedig már bajos lehet a biztosítónál igazolni a baleset körülményeit.

Külföldön mindig hívjanak rendőrséget

Ha külföldön karamboloznak, akkor soha ne írjanak alá olyasvalamit, amit nem értenek. A határon túl történt balesetek ügyintézése mindig bonyolult, az adott ország szabályaihoz igazodik, amit nem minden szlovákiai sofőr ismer.

Statisztikák szerint a legtöbb szlovákiai Csehországban, Magyarországon, Ausztriában, Lengyelországban, Németországban és Olaszországban karambolozik.

Bár a biztosítók állítják, hogy a balesetek ügyintézése külföldön nem különbözik sokban a nálunk megszokott eljárástól, mégis azt tanácsolják, hogy rendőröket hívjanak helyszínre. Például előfordulhat, hogy ha széttört autóval akar visszatérni a schengeni övezetbe, akkor csak akkor engedik be, ha igazolta, hogy a rendőrség tisztázta a baleset körülményeit. Horvátországban például mindig ki kell hívni az egyenruhásokat. A balesetért ráadásul kártyával vagy készpénzzel kell bírságot fizetni.

Az asszisztens szolgálat mindig segít

Ha bajba kerülnek, akkor határozottan megéri kapcsolatba lépni biztosítójuk asszisztens szolgálatával, ezért ezt a telefonszámot mindig hordják magukkal – a legjobb, ha mobiltelefonjuk névjegyzékében mentik el.

Ez nemcsak azért fontos, hogy bejelentsék a kárt, hanem elsősorban azért, mert a szolgálat munkatársai az ügyintézésben is segítségükre lesznek. Rendszerint szlovákul vagy csehül beszélnek, elmagyarázzák, mit kell tenniük az adott helyzetben, milyen szabályok vonatkoznak a balesetek tisztázására az adott országban és ha szükség van rá, akkor segítenek az autó elvontatásában is, vagy segítenek eljutni a legközelebbi szervizhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?