Bajnai gesztusokat kért Ficótól

<p>A kettős állampolgárság ügye és az ehhez kapcsolódó szavazati jog kérdése nagyon hosszú távra eldőlt a magyar politikában &ndash; véli Bajnai Gordon, aki pártja nevében garanciát ad arra, hogy jogot vissza nem vesznek. Pénteki szlovákiai turnéja során a volt magyar miniszterelnökkel beszélgettünk.</p>

Még bízik abban, hogy miniszterelnök-jelölt lesz?

Október 23-a óta azon dolgozom, hogy zavarjuk el az Orbán–Simicska rezsimet, amely kilátástalanná tette a jövőt magyarok milliói számára. És utána jó kormányzást valósítsunk meg. Még nagyon messze van az a kérdés, hogy kinek kell vezetnie az ellenzéket. Annak, aki a legtöbb választót tudja megszólítani, integrálni, aki nemcsak győzni képes, de arra is, hogy utána jól kormányozzon. De, gondolom, munkál önben ilyen ambíció.Természetesen. Azért tértem vissza októberben a politikába, mert szeretném megváltoztatni Magyarországot. Ha úgy alakul, hogy az ellenzéki szövetség engem kér fel erre a feladatra, akkor el fogom vállalni. Tavaly ősszel azzal a céllal alapított mozgalmat, majd pártot, hogy leváltsa az Orbán-kormányt és alternatívát nyújtson a csalódott, ám az ellenzékből is kiábrándult választóknak. Ehhez képest az Együtt 2014 támogatottsága egy ideje stagnál, friss felmérések szerint pedig a kormányváltást kívánó, ám az ellenzéki palettáról választani nem tudók jelentős része továbbra sem tudna kire szavazni. Hol történhetett a hiba?Hadd vitatkozzak az elemzésével! Másfél hónapja alakítottuk a pártot, amely most kezdte el a társadalomban tudatosítani, hogy létezik. A napokban indult az óriásplakát-kampány. Csupán 7 héttel az alapítás után 600 ezer szavazót mérnek az Együtt 2014 mögött – úgy, hogy a másik nagy ellenzéki erő, az MSZP támogatottsága ugyanott van, ahol az elmúlt 3 évben folyamatosan. Ez két dolgot jelent. Egy: az Együtt–PM nem az MSZP-től vett el szavazatokat. Kettő: a formálódó ellenzéki összefogásba egyelőre csak mi tudunk újabb választókat bevonni. De tény, hogy ősszel, amikor mozgalomként megalapították az Együtt 2014-et, sokkal többet mértek önöknek.Akkor is elmondtam, hogy egy mérés nem mérés. Ráadásul az összefogás iránti vágyat tükrözte az a nagyon sok szavazat, de abban nagyon sokféle, már meglévő elkötelezett, pl. szocialista párti voksoló is benne volt. Most viszont világosan látszik, hogy az MSZP stabilizálódott 1–1,5 millió szavazó között, mi ehhez 600 ezer többletszavazó támogatásával rendelkezünk. Minden mérés azt mutatja, hogy a legnagyobb növekedési képessége az Együtt 2014–PM pártszövetségnek van a bizonytalan szavazók körében. Márpedig a bizonytalanok száma rekordméretű. Akkor lesz ez több, ha megismernek minket, és világos garanciákat tudunk adni arra, hogy nemcsak kormányváltást, hanem korszakváltást is akarunk. Tehát ha leváltjuk az Orbán-kormányt, de egyben garanciát is adunk arra, hogy nem térünk vissza a 2010 előtti időszak hibáihoz. Másfél hete részt vett az MSZP választmányának ülésén, ahol az együttműködésről egyeztettek. Már biztos a két párt közös indulása?Van egy vastörvénye a választási rendszernek, melyet a Fidesz-kormány az országra erőltetett. Csak akkor van esélyünk, ha minden egyes helyi jelölt közös jelölt, ha egy jelöltet tudunk állítani a Fidesszel szemben. Abban is megállapodtunk, hogy a két legerősebb ellenzéki erőnek, a 23 éves MSZP-nek és a két hónapos Együtt 2014-nek kell először megállapodnia egymással. Bizonyos értelemben éppen a Radičová-kormány kudarcából okulva szeretnénk elkerülni azt, hogy egy kezelhetetlenül sokszereplős tárgyalási folyamat nehezítse az összefogást. Ezt a „munkamenetet” állítólag azért találták ki, hogy ne kelljen egy asztalhoz ülnie Gyurcsány Ferenccel. Vele egyezzenek meg a szocialisták, aztán ön már csak velük ülne le.Az eredményes koalíciókötés és kormányzás logikája az, hogy minél kevesebb szereplő egyezzen meg. Megkérdezem másként. Az MSZP-vel megegyeztek. A napokban Gyurcsány is hangosan bejelentkezett, tárgyalásokat követelve. Sorra kerül ő is?Ezt a kérdést akkor érdemes majd feltenni, ha túl vagyunk az MSZP-vel való részletes megegyezésen. Meggyőződésem, hogy csak akkor lesz kormányváltás, ha a korszakváltást is garantálni tudjuk. Ebből a szempontból Gyurcsány Ferenc május 1-jei beszéde nem a korszakváltás iránti elkötelezettségét mutatta, hiszen számos olyan dolgot védett, amivel mi nem értünk egyet. Ilyen pl. a 2004-es népszavazás eredménye vagy a 2006-os őszi események megítélése. Többször is említette a korszakváltást. Lehet korszakot váltani az MSZP-vel, melynek neve nemcsak az „elmúlt 8 évvel”, de az elmúlt 23 évvel is egybeforrott?Az MSZP az elmúlt két évben jelentős átalakuláson ment keresztül. Tárgyalásainkat úgy kívánjuk kezdeni, hogy először a korszakváltás elveiről egy közös nyilatkozatot fogadjunk el. Ők ebben nem látnak problémát. Azt szeretném, hogy a választók előtt tegyük világossá, mik azok a garantált vállalások, amivel biztosítékot adunk az új korszakra. Közös, írásban foglalt vállalások nélkül nem tudunk hitelesen a választók elé állni. Kormányt váltanának. Képzeljük el, hogy 2014 áprilisa van, önök megnyerik a választásokat. Ezután viszont kormányozni kell, négy évig. Mit tennének?Magyarország ma újra válságban van. Ez már nem az európai válság miatt van, ez már a saját házi gyártású válságunk, amit a Fidesz-kormány idézett elő. Rekordszinten van a munkanélküliség, rekordszinten van az államadósság, pedig ez az a két cél, amelyért a kormány meghirdette harcát. Mind a kettő növekszik, annak ellenére, hogy 3 millió ember nyugdíjpénzét ezért vették el, s bevezettek egy igazságtalan egykulcsos adót. Magyarország emellett súlyos társadalmi válságban is van. Szociális katasztrófa felé halad Magyarország szegényebbik része, élesen nyílik szét a társadalmi olló. A középosztályból rengetegen csúsznak vissza szegénysorba – ez a legveszélyesebb társadalmi folyamat, a 30-as években is ez volt a radikalizálódás alapja. Van Magyarországon egy alapvető bizalmi válság is – a polgárok nem bíznak a kormányban, a vállalkozók nem bíznak a kormányban, ezért nem ruháznak be, és becslések szerint közel 500 ezer ember hagyta el az országot, hogy külföldön keressen megélhetést. Ezért az új kormánynak a 2009–10-esnél is komplexebb gazdasági-társadalmi válságkezelést kell végrehajtania, aminek a bizalom és a kiszámíthatóság helyreállításával kell kezdődnie. Abban mindenki egyetért az ellenzékben, hogy mi a baj. Ám az országnak komoly gazdasági szerkezeti problémái vannak, amikhez 1990 óta kevesen mertek hozzányúlni. A kormányzás lényegi ügyeiben lenne egyetértés egy ilyen színes koalícióban?Ezért mondtam, hogy először a legerősebb szereplőknek kell megegyezniük, hogy a program ne legyen igen széttartó, mert akkor nem lehet kormányozni. Amit eddig tudunk egymás programjáról, az alapján nem látok feloldhatatlan ellentétet. A mi programunk egyik pillére a gazdasági növekedés újbóli beindítása, az egyensúly megtartása mellett, a társadalompolitikában pedig a szolidaritás helyreállítása, egy társadalmi szerződés megkötése a cél. Amikor azt kérdeztem, hogy lenne-e egyetértés a lényegi ügyekben, arra gondoltam, hogy pl. ha a nyugdíjakhoz akarnának nyúlni, valószínűleg az MSZP közbelépne, ha a rendőrnyugdíjakat akarnák rendbe tenni, akkor az Együtt 2014 egyik alapító szervezete szólna közbe stb. Nem fél az ilyen jellegű nehézségektől, melyek ellehetetlenítenék a reformok keresztülvitelét?Nem. Egyrészt ilyen javaslataink nincsenek, nehogy félreérthető legyek, mert otthon mindig kiforgatják a szavainkat. Miniszterelnökként – egy nehéz válságidőszakban kormányozva az országot – azt tanultam meg, hogy ha az ember praktikus problémákkal kerül szembe, akkor a szóba jöhető megoldások száma elég csekély. A józan ész alapú megoldásokból lehet választani. Nekem jó tapasztalataim vannak a 2009–10-es kormányból, ahol nehéz kérdéseket is meg tudtunk szolidárisan és méltányosan oldani. Térjünk át pénteki tárgyalásaira. Mielőtt a Hídba jött, Robert Ficóval találkozott. Miről beszélgettek?Régi kollegiális ismeretség köt össze minket. Többször találkoztunk már, legutóbb januárban Budapesten. Akkor azt kértem tőle, hogy segítsen a Selye Egyetem státuszának megőrzésében. Most megköszöntem neki, hogy ebben, úgy tűnik, ő is közbenjárt. Biztattam, hogy ha lehetősége van, akkor tegyen más fontos, szimbolikusan is fontos gesztusokat. Ígért valamit vagy elhangzottak valami konkrétumok a találkozón?Nem. Szóba hoztam röviden a vasúti kétnyelvűség ügyét, amely eljárásban van, meglátjuk majd, hogyan alakul. Beszéltünk még a gazdasági együttműködés fontosságáról, illetve elemeztük az európai és a szlovákiai, illetve a magyarországi válságkezelés tapasztalatait. Pozsonyban a Híddal tárgyalt. Kereste az MKP-t is?Kerestem, amikor az utat szerveztük. Küldtem egy levelet Berényi úrnak, hogy ide jövök, és szívesen találkoznék vele, hiszen még nem beszéltünk korábban. Ő ezt azzal utasította el, hogy érzése szerint Magyarországon belpolitikai kampány van, és nem akar ebben részt venni. Ami furcsa, hiszen a választások egy év múlva lesznek. Én fontosnak tartom azt, hogy a magyarságot legitim módon, érdemi támogatottsággal képviselő szervezetek mindegyikével kiegyensúlyozott kapcsolatot tartsunk fenn. Ezért is kezdeményeztem ezt a találkozót, és ilyen értelemben a szándékom az elutasítás után sem változott. 2010 óta bizonyos változások álltak be a magyar–magyar kapcsolatokban: kedvezményes honosítás, választójog a külhoniaknak. Ezen mit változtatnának, javítanának, ha kormányra kerülnének?Írásos garanciát adtunk arra – nehogy bárkiben kétely legyen –, hogy azt gondoljuk, örülünk, hogy nyugvópontra került ez a magyarságot határon belül és túl is mélyen megosztó évtizedes kérdés. Garanciát adtunk arra, hogy jogot vissza nem veszünk. A kettős állampolgárság kérdése és az ehhez kapcsolódó szavazati jog kérdése eldőlt a magyar politikában, nagyon hosszú távra. És milyen új impulzusokat adnának?Új korszakot kell kezdeni a magyar nemzetpolitikában. Az első és legfontosabb elv, hogy azokat a szervezeteket kell támogatni, olyan arányban, akiket, amilyen arányban támogatnak a határon túl élő nemzettársaink. Ma a belpolitikai megosztottságot, érdekeket exportálja a kormány külföldre, ezért osztja meg a romániai magyarok képviseletét. Sikertelenül, de mégis fájdalmasan fájó veszteségekkel. Szlovákiában míg a Hídnak van 150 ezer magyar nemzetiségű szavazója, addig a párttal való kapcsolatot elutasítja, az MKP-val pedig kizárólagosságra törekszik. Ez káros az itt élő magyaroknak. Az itt működő legitim, támogatott szervezetek által megfogalmazott célokat kellene támogatnia a mindenkori kormánynak. Semmit róluk nélkülük. Általában óvnám a pártpolitika önérdekétől a határon túli magyarok ügyét. Külhoni nemzettársaink ügye olyan ügy, ami nemzeti konszenzuson kell, hogy alapuljon. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?