Rozsnyó. Szlovákiában a környező országokkal ellentétben nem működik hivatásos barlangi mentőszolgálat.
Bajban a barlangászok
Ha egy barlangkutatót, vagy egy sportbarlangászt baj ér a föld mélyén, akkor csak azoktól az amatőr barlangászoktól várhat segítséget, akik kedvtelésük révén kellő terepismeretre és gyakorlatra tettek szert a föld üregeinek felfedezése során. „A gond azonban az, hogy nem minden barlangász jó barlangi mentő is egyben, mert az elsősegélynyújtáshoz és a sérült, vagy elhunyt személy szállításához nagy lelkierőre van szükség. Azt a barlangászt pedig, aki egy mentőcsoport vezetésére vállalkozik Szlovákiában, semmiféle törvény sem védi. Ha balul végződik az akció, őt tehetik érte felelőssé. Ráadásul, a biztosítótársaságok sem hajlandóak biztosítást kötni velük a veszélyes mentési tevékenység végzésénél esetlegesen bekövetkező balesetekre” – nyilatkozta Lázár Tamás, a Szlovákiai Barlangászok Szövetsége Rozsnyói Speleo Csoportjának tagja.
Az amatőr barlangászokból álló szolgálat 1979-ben alakult Pavol Mitter vezetésével. 1992-ben bekövetkezett halála óta megszűnt a barlangászok felkészítése. A mai mentők saját felszerelésüket használják a segítségnyújtásnál, s ez komoly anyagi megterhelést is jelent a számukra. A föld alatti búvármentésben a szlovákiai barlangi mentők nem rendelkeznek gyakorlattal, mivel a búvárkodás még pénzigényesebb foglalatosság. Ha mégis szükség van rá, cseh kollégáikat hívják segítségül. Lázár Tamás szerint Szlovákiában 2-3 évente fordul elő barlangi baleset, ami nem teszi indokolttá fizetett szolgálat létrehozását, de fontosnak tartaná a mentés megfelelő jogi hátterének rendezését és az önkéntesek sokrétű és professzionális szintű felkészítését.
Jelenleg a tűzoltóság hatáskörébe tartozik a barlangi mentés is, ők azonban kellő tapasztalatok híján a barlangászokat hívják segítségül. Az említett mentőszolgálat jelenlegi országos parancsnoka Zdenko Hochmut, Lázár Tamástól eltérően kellően hatékonynak és felkészültnek tartja a szlovák barlangi mentőket, akik sikeresen működtek közre Szilágyi Zsolt kimentésénél is két héttel ezelőtt a magyarországi Rákóczi-barlangból. (trik)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.