Az új kormány stabilizáló eleme szeretne lenni a Szövetség

Szövetség k

A magyar pártok mindig stabilizáló szerepet töltöttek be a szlovák kormányokban, az Szövetség ezt a szerepet szeretné folytatni – jelentették ki a párt képviselői csütörtöki kassai sajtótájékoztatójukon, melyen a párt választási programjának megyével kapcsolatos részeit ismertették.

„Rendre megfeledkeztek erről a régióról azok a kormányok, amelyekben a magyar közösség nem volt képviselve, sosem volt számukra fontos ez a vidék” – jelentette ki Forró Krisztián, a Szövetség elnöke. Felsorolta például, hogy hány kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út épült, továbbá a munkanélküliségre, a közművesítésre és az ivóvízhez való hozzáférésre vonatkozó adatokat. Rámutatott, hogy Kassa megyében kevés a befektetés, az infrastrukturális fejlesztés, és így hiányzik a motiváció is, hogy az emberek a régióban maradjanak.

„Mindig megfeledkeztek az országnak erről a részéről, ezen akarunk változtatni. Jó a programunk, jók a jelöltjeink, és jók az eredményeink is, amelyeket a megyei választáson értünk el” – tette hozzá. Kijelentette, ha a magyarok jól fogják érezni magukat Szlovákiában, akkor a szlovákok is, ahogy a romák, ruszinok és a többi nemzetiség stintén. „Mindent megteszünk, hogy szeptember 30-a után legyen parlamenti képviselete a közösségünknek” – folytatta Forró.

A kassamindszenti (Valaliky) ipari park építésével és a Volvo autógyár letelepedésével kapcsolatban Ján Ivanecký, a Szövetség jelöltje elmondta, kérdéses, helyes volt-e a befektetésösztönző kormányzati döntés. „A szlovák kormány ebben az esetben munkahelyenként körülbelül 20 ezer eurót invesztál, holott már előfordult, hogy az itteni autógyárak szakképzet munkaerő híján kénytelenek voltak ukrán, bolgár és román állampolgárokat foglalkoztatni. Meggyőződésünk szerint a kis- és középvállalkozásoknak hasonló mértékű támogatást kellene kapniuk” – magyarázta, hozzátéve, hogy az államnak az új munkahelyek létrehozása és új technológiák bevezetése során adókedvezményt kellene biztosítania számukra, továbbá kedvezményes hitelekkel vagy társfinanszírozással segíteni őket.

A párt vezetői szerint programjuk további kulcsfontosságú pontjai az idegenforgalom fejlesztése, a nők helyzete, és az önkormányzati projektek finanszírozása. „Oda nem jön befektető, ahol nincs megfelelő infrastruktúra. Ahol viszont kiválóak az infrastrukturális feltételek, ott már nincs elég munkaerő. Fel kell számolni az óriási különbségeket ezen a téren, és ehhez kellő forrásokat kell biztosítani. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy eurómilliárdokat küldjünk vissza Brüsszelbe, mert nem tudtuk felhasználni a támogatásokat” – szögezte le Furik Csaba, a Szövetség képviselőjelöltje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?