Az SNS előterjesztette a 13. és 14. fizetést érintő módosító javaslatát

Danko
Pozsony |

A munkatörvénykönyv módosításával akarják bevezetni az önkéntes alapú 13. és 14. fizetést, amely fokozatosan adó- és járulékmentes lenne.

A módosító javaslatot Radovan Baláž (SNS) nyújtotta be a 26. kormányülés 7. napjának elején. A 13. fizetést először ez év júniusában kaphatnánk meg. Ez két év megszakítás nélküli munkához van kötve a cégeknél. Ha az alkalmazott négy évig dolgozott a cégnél, decemberben újabb jutalékban részesülhet, azaz megkaphatja a 14. fizetést azzal a feltétellel, hogy 13. fizetést is kapott. Ezeknek a fizetéseknek a kifizetése önkéntes alapon működne. 
  

A módosító javaslat szabályozza az ezekkel a fizetésekkel kapcsolatos adó- és járulékkedvezmények fokozatos bevezetését is. A feltétel, hogy az alkalmazottnak az átlagos havi fizetését kell kapnia a munkáltatójától. A legnagyobb adókedvezmény az 500 euróig terjedő jutalékokat érinti.

Több képviselő elvesztette a parlamenti vitában való részvételi jogát, mivel nem voltak jelen a tárgyalóteremben. Balážon kívül az egyetlen képviselő, aki részt vesz a vitában, Andrej Dostál (SaS) lesz. Ennélfogva rövid tárgyalásra számíthatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?