<p>AZ SDKÚ-DS-t meglepi a J&T váratlan bejelentése, miszerint a pénzügyi csoport lehetségesnek tartja részvételét az elektronikus útvámrendszer bevezetésében.</p>
Az SDKÚ-DS-t meglepi, hogy a J&T esetleg belépne az útvámrendszer kiépítésébe
Pozsony |
A legnagyobb ellenzéki párt erről csütörtök este nyilatkozatot adott ki.
Az SDKÚ-DS szerint az is meglepő, hogy a J&T´esetleg tárgyalásokat kezd az útvámtenderen győztes Santoll-Ibertax konzorciummal. A párt egyben reméli, hogy Robert Fico miniszterelnök végre felteszi a kérdést, miért választották az összes jelentkező cég közül éppen azt, amelyik a legdrágábban vezetné be az említett rendszert.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.