Az SaS is követeli, hogy Érsek Árpád váltsa le a vasúti vezetőket

Érsek Árpád
Pozsony |

Az ellenzéki SaS párt is követeli, hogy Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter váltsa le a vasúti társaságok vezetőit. A liberálisok szerint a Szlovák Államvasutak (ŽSR) és a Szlovákia Vasúti Társaság (ZSSK) vezetősége a felelős a vasúton kialakult mostani helyzetért.

 

Az OĽaNO mozgalom még szerda délelőtt szólította fel ugyanerre a lépésre a minisztert, és egyben előrejelezte, hogy amennyiben a miniszter nem reagál e felhívásukra, támogatást fognak keresni a parlamentben a tárca vezetőjének a visszahívásához.

Az SaS képviselői készek ezt a javaslatot abban az esetben támogatni, ha a miniszter nem kezd el ténylegesen cselekedni, valamint nem kezd el valóságos miniszterként és nem a hivatal élén álló közönséges bábként viselkedni. „Ez esetben egyetértünk a visszahívási kezdeményezéssel, és aláírásainkkal támogatjuk azt” – hangsúlyozta Miroslav Ivan, az SaS parlamenti képviselője a törvényhozás épületében tartott sajtótájékoztatón.

 

Hozzátette még, hogy a vasúttársaságok vezetőinek leváltása csak egy a szükséges lépések közül. Jelenleg ugyanis már nyilvános a közlekedés fejlesztésének stratégiai terve egészen a 2030-as évig, amelyből viszont hiányoznak a konkrét elképzelések arról, hogy mikor és mit szükséges elvégezni.

Ivan felsorolta, „tudni szeretnénk, hogy a miniszter a következő évtizedben mit szeretne az infrastruktúrával kezdeni. Mit szeretne megtartani, mit pedig kiiktatni, mit szán elsődlegesen a személyszállításra és mit a teherforgalomra”. A képviselő kíváncsi továbbá a minisztérium által létrehozni kívánt közlekedési szervezetre is.

Ivan továbbá megemlítette, hogy a vasúti közlekedésben az elmúlt 14 nap alatt hat baleset történt. Ez szerinte az elmulasztott karbantartás eredménye. A vasút további problémái között látja az ingyenes utaztatás költséges bevezetését, illetve az InterCity vonatok újraindítását, amely azt eredményezte, hogy a RegioJet magántársaság kivonult a Pozsony és Kassa közötti északi vonalról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?