Az RTVS volt igazgatója mégsem indul az SaS jelöltlistáján

Václav Mika
Pozsony |

Václav Mika, az RTVS volt igazgatója mégsem fog szerepelni az SaS jelöltlistáján. Erről egy levélben tájékoztatott, amelyet elküldött a párt tagjainak és a TASR hírügynökségnek is. Mikát Richard Sulík, az SaS elnöke vette fel az általa javasolt lista első 15 jelöltje közé. Az RTVS volt igazgatója szerint ezt a listát az ő személye miatt kezdték el támadni.

„A saját bőrömön tapasztaltam meg az SaS ún. Demokratikus magjának az intrikáit és rágalmait. Ezért hoztam meg ezt a szabad és felelősségteljes döntést. A mai napon jeleztem Richard Sulíknak, az SaS elnökének, hogy visszavonom a jelöltségemet, és nem indulok a parlamenti választásokon”

– írta a levélben Mika, hozzátéve: továbbra is az SaS szimpatizánsa marad.

Mika a levélben kifejtette: azért fogadta el Sulík ajánlatát, hogy közös erővel adják vissza az országot az embereknek.

„Sajnálom, hogy manapság már nem az eredmények vagy a kritikus kérdésekkel kapcsolatos logikus indokok számítanak. Manapság gyakran az érzelmek döntenek, illetve az a kép, amelyet valaki szándékosan ki akar alakítani az emberről annak ellenére, hogy az illetőnek világos szakmai története van, amellyel gond nélkül szembesíthető”

– fűzte hozzá.

Az RTVS volt igazgatója köszönetet mondott Sulíknak és más párttagoknak a támogatásért és a bizalomért. Úgy véli, az SaS párt színvonalas programot kínál, olyat, amilyenre Szlovákiának szüksége van.

Sulík hétfőn mutatta be a saját listáját, melynek élén ő maga áll, a második helyet pedig Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő foglalja el. A listán szereplő első 15 jelölt között helyet kapott Václav Mika és Juraj Droba pozsonyi megyefőnök is. Az eddig ismertetett nevek között ugyanakkor nem szerepelnek a Demokratikus mag nevű platform tagjai, így Ľubomír Galko, Natália Blahová és Jozef Rajtár sem. A javasolt jelöltlistáról az SaS szombati kongresszusán fognak szavazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?