Az RSF elégedetlen a Kuciak-gyilkosság ügyében folyó nyomozás állásával

Kuciak
Pozsony |

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) civil szervezet kedden bejelentette: hat hónappal az újságíró-gyilkosságot követően elégedetlen a szlovákiai helyzettel. Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát február 21-én gyilkolták meg.

 

Az RSF állásfoglalását Julia Majerczaková, a szervezet brüsszeli irodájának vezetője bocsátotta a média rendelkezésére. Ebben azt írják, hogy a kettős gyilkosság ügyében leállt a nyomozás, és megfeledkeztek az újságírók védelmével kapcsolatban tett ígéretekről is. 

„Csodára lenne szükség ahhoz, hogy Ján Kuciak meggyilkolásának kivizsgálása sikerrel záruljon” – idézte az RSF a meggyilkolt újságíró egyik kollégáját. A közlemény rámutat, hogy a családtagok és a nyilvánosság felől érkező folyamatos nyomás ellenére a nyomozás eddig nem vezetett meggyőző eredményre. A szervezet továbbá felhívta a figyelmet a nyomozás során elkövetett szabálytalanságokra is, illetve említést tett arról az augusztus 17-én közzétett közös állásfoglalásról, melyet több mint 300 szlovákiai újságíró és szerkesztő írt alá, és amely kétségbe vonta a nyomozás függetlenségét. 

A szlovákiai újságírók elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a rendőrségen és az ügyészségeken belül nem történtek számottevő változások a kettős gyilkosságot követően. Azért sem, mert a cikkek, amelyeken Kuciak dolgozott, érintették a Robert Fico akkori kormányfőhöz közel álló személyek állítólagos összeköttetéseit a szervezett bűnözéssel – áll a közleményben. 

„A szlovák demokrácia nem mondhat le az ügy valódi, független kivizsgálásáról” – olvasható a sajtó és a média szabadságáért küzdő szervezet állásfoglalásában. - Azokat, akik megölték Ján Kuciakot és a jegyesét, azonosítani kell, és bíróság elé kell állítani.

Az RSF közleménye szerint nyugtalanító az a tendencia is, hogy - a szlovákiai újságírók állásfoglalása értelmében – a kormány tisztviselőinek újságírókkal szembeni kommunikációja és szóhasználata Kuciak meggyilkolása óta még keményebbé vált, mint azelőtt volt. A szervezet szerint hiányzik a világos politikai akarat az újságírók biztonságos munkájának biztosítását illetően.

 

A szlovákiai média képviselői figyelmeztették az RSF-t, hogy az utóbbi hat hónapban Szlovákiában semmilyen hivatalos intézkedéseket nem hoztak annak érdekében, hogy erősítsék a sajtószabadságot. Az RSF által összegyűjtött információk szerint az utóbbi néhány hónapban tartósan csökkent a Kuciak-gyilkosságot követően veszélyben lévő újságírók részére nyújtott fizikai védelem színvonala.

Az RSF legutóbbi felmérése szerint Szlovákia a sajtószabadságot tekintve tíz hellyel esett vissza a 2017-es felmérésben elért eredményéhez képest. Jelenleg a 27. a 180 országot rangsoroló listán.

Ján Kuciak okynomozó újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében tovább folyik az eljárás, melynek célja a bűncselekmény felderítése és az elkövető, illetve elkövetők felelősségre vonása.

„Szeptember folyamán a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) felügyelő ügyésze részletesen tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a büntetőeljárás eddigi eredményeiről. A büntetőeljárás állásáról egyszersmind az Európai Parlament Szlovákiába látogató képviselői is tájékoztatást kapnak” – közölte kedden a TASR hírügynökséggel Andrea Predajňová, az ÚŠP szóvivője.

A Nagyszombati Kerületi Rendőrparancsnokság nyomozója, aki a tett helyszínén meghozta az első intézkedéseket és helyszíni szemlét tartott, a felügyelő ügyész szerint több hibát is vétett, melyekre az ügyész késedelem nélkül reagált. „Tekintettel arra, hogy az említett nyomozó már nem vesz részt aktívan a nyomozásban, az ügyész nem hozhat ellene semmilyen további intézkedést” – tette hozzá Predajňová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?