Az R3-as előkészítésének ütemterve változatlan

R3-as gyorsforgalmi út

Az R3-as gyorsforgalmi út építésének előkészítésére vonatkozó ütemterv nem változik.

Az előkészítésnek több szakasza van, és szakaszosan folytatódik az EIA eljárás, vagyis a környezeti hatásvizsgálat is. Erről Jiří Hájek, a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) befektetési igazgatója tájékoztatott kedden (november 26.), reagálva a parlament elé szervezett tüntetésre. A Közép-Szlovákia déli régióiból érkező tüntetők arra reagáltak, hogy a környezetvédelmi minisztérium október 17-én kiadott egy közleményt, miszerint leállítja a környezeti hatásvizsgálatot az R3-as Zólyom (Zvolen) és Ipolyság (Šahy) közötti szakaszának előkészítésével összefüggésben.
 

Hájek ezzel szemben azt állítja, hogy az R3-ast érintő környezeti hatásvizsgálat (EIA) folytatódni fog, csak éppen szakaszosan. Hozzátette: nem lenne értelme most megcsináltatni a hatásvizsgálatot egy 70 kilométeres útszakaszra, amelyből belátható időn belül csak 10 kilométer épülne meg, közben pedig a maradék 60 kilométerre lejárna a környezeti hatásvizsgálati dokumentum érvényessége. Hájek szerint a szakaszos megoldás hatékonyabb, a végeredmény pedig ugyanaz lesz, és az R3-as előkészítésének ütemterve sem változik.
 

A befektetési igazgató arról is beszámolt, hogy a megvalósíthatósági tanulmány két, "csaknem kritikus" szakaszt jelölt meg: a korponai (Krupina) és az ipolysági elkerülő utat. A további szakaszok esetében elegendő felújítani az útburkolatot és elvégezni más kisebb, anyagilag kevésbé megterhelő javításokat.

Közép-Szlovákia déli régióinak lakosai kedden a parlament épülete előtt tüntettek, az R3-as gyorsforgalmi út Zólyom és Ipolyság közötti szakaszának és a hozzá tartozó elkerülő utak kiépítését követelve. A megmozdulást az "Ahol akarat van, ott út is van" nevű polgári társulás szervezte. Több mint kétszázan vettek részt rajta, köztük az érintett régió polgármesterei is. A kezdeményezés mögött Zólyom (Zvolen), Dobronya (Dobrá Niva), Korpona, Hontnémeti (Hontianske Nemce) és Ipolyság polgári aktivistái állnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?