Az R3-as Zólyom és Ipolyság közötti szakaszáért tüntettek a parlament előtt

Milan Jakubík

Közép-Szlovákia déli régióinak lakosai tüntettek kedden a parlament épülete előtt, az R3-as gyorsforgalmi út Zólyom és Ipolyság közötti szakaszának és a hozzá tartozó elkerülő utak kiépítését követelve.

A megmozdulást az „Ahol akarat van, ott út is van” nevű polgári társulás szervezte. Több mint kétszázan vettek részt rajta, köztük az érintett régió polgármesterei is. A kezdeményezés mögött Zólyom, Dobronya, Korpona, Hontnémeti és Ipolyság polgári aktivistái állnak

Milan Jakubík, Dobronya polgármestere rámutatott: míg más szakaszokat 2030-ig terveznek befejezni, az R3-as Zólyom és Ipolyság közötti szakaszára kitűzött határidő 2040. Hozzátette: a régió számára kiemelten fontos lenne az elkerülő út megépítése, hiszen csak az ő faluján naponta mintegy 2000 kamion halad át, ráadásul a teherforgalom egyre nagyobb.

Az aktivisták emellett arra is rámutattak, hogy a Zólyom-Ipolyság szakasz stratégiailag is fontos, hiszen két metropoliszt köt össze, Budapestet és Varsót. Hozzátették: tűrhetetlen, hogy a teherautók közvetlenül a házak kapui, az iskolák, óvodák épületei előtt, vagy a történelmi városközpontokon keresztül haladjanak el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?