Szlovákia lakosságának több mint fele (55,8 százalék) római katolikus vallású. Ez több mint 3,04 millió lakost jelent.
Az ország lakosságának több mint fele római katolikus
Ezt követi az evangélikus vallás 5,3 százalékkal (287 ezer ember), majd a görögkatolikus négy százalékkal (218 ezer fő). A második legnagyobb csoport a vallási hovatartozás nélküliek, közel 1,3 millió ember, a lakosság 23,8 százalékát alkotják – derül ki a 2021-es népszámlálási adatokból, amit csütörtökön tett közzé a Statisztikai Hivatal.
Alexander Ballek, a Statisztikai Hivatal elnöke leszögezte, hogy a római katolikus vallásúak aránya 6 százalékponttal csökkent 2011 óta, ez összesen 308 700 főt jelent.
Kálvinista vallásúnak a lakosság 1,6 százaléka vallotta magát, a többi vallási felekezethez tartozók száma nem éri el az 1 százalékot. A Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a lakosság 6,5 százaléka ismeretlen felekezeti hovatartozást jelölt meg. A Szesztestvérek gyülekezetéhez (Svedkovia liehovovi) tartozónak 14 207-en vallják magukat, a jediizmusnak (Jedi lovagok rendje) 1389 híve van, 590-en pedig pastafariánusok, vagyis a tésztafalók társaságának tagjai.
„Egyúttal nőtt a vallás nélküliek aránya, a 2011-es 13,4 százalékról 23,8 százalékra” - tette hozzá Ballek. Pozsony megye lakosságának 40 százaléka vallotta magát ateistának, szintén 40 százalék felett van a vallás nélküliek száma a Pozsonyi járásokban és a Rozsnyói járásban.
A katolikusok aránya Pozsony és Kassa megye kivételével minden megyében meghaladja az 50 százalékot, egy járásban, a Námesztóiban pedig meghaladja a 90 százalékot (92,4 százalék). A katolikusok aránya a Mezőlaborci járásban a legalacsonyabb, 8,7 százalék. A legtöbb evangelikus a Miavai, a Liptószentmiklósi és a Stubnyafürdői járásban van. A görögkatolikus egyház hívei a Mezőlaborci, a Sztropkói, a Szobránci és a Felsővízközi járásban élnek a legnagyobb számban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.