Az oroszok Szlovákiába tartanak

Pozsony |

<p>A szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulójára küldöttség érkezik Oroszországból is &ndash; szerdán Miroslav Lajčák bejelentette, hogy az orosz fél eleget tesz a meghívásnak.</p>

A külügyminiszter elárulta, hogy Oroszországból vendégek érkeznek a Besztercebányán tartott szlovák nemzeti felkelés 70. évfordulójára, de azt nem, hogy kik. A volt államfő, Ivan Gašparovič, még májusban meghívta hazánkba az összes olyan ország elnökét, amely szerepet játszott a Szlovák Állam felszabadításában – így Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett az ukrán államfőt is, Petro Porosenkot. „Csak egy cinikus lenne képes kétségbe vonni a Vörös Hadsereg szerepét Csehszlovákia felszabadításában.” – véli Lajčák.

A tárcafőnök azt is elmondta, hogy Szlovákiát aszerint ítélik meg, hogy hogyan viselkedik. „Ez már egy lerágott csont, amely sérti az intelligenciámat, amikor válaszolnom kell rá. Szlovákia mindig is felelősségteljes partnerként viselkedett, ne pánikolajnak.” Ezekkel a szavakkal válaszolt a külügyminiszter arra a kérdésre, hogy Fico kijelentései nem teszik-e tönkre Szlovákia nevét. Az újságírók a kérdéssel Robert Fico azon kijelentéseire céloztak, amelyekben helyteleníti az Oroszországgal szemben foganatosított gazdasági szankciókat. „Egy kormányfő sem örülne annak, ha esne a GDP és nőne a munkanélküliség. Mindegyik miniszterelnök valamilyen módon reagált erre, úgyhogy ezen kijelentéseket is ilyen módon kell érteni.” – tette hozzá Lajčák.

Nem Putyin fogja képviseli Oroszországot

A besztercebányai múzeumigazgató, Stanislav Mičev úgy értesült, hogy nem Vlagyimir Putyin orosz államfő érkezik a megemlékezésre, hanem a vele bizalmast viszonyt ápoló Szergej Soguj, orosz védelmi miniszter. Rajta kívül Miloš Zeman cseh, és Bronislaw Komorowski lengyel államfő is részt vesz az ünnepségen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?