Az OĽaNO tudomásul veszi Boris Kollár bejelentését

Igor Matovič Boris Kollár

Az OĽaNO tudomásul veszi Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnökének bejelentését – tájékoztatott a mozgalom médiaosztálya. Kollár pénteken közölte, hogy nem ért egyet a koalíciós szerződés módosításával, valamint azt is, hogy kibővül pártja parlamenti frakciója.

 A Sme rodina frakciójának szeptembertől 20 tagja lesz, Romana Tabák, Ján Krošlák és Jozef Šimko jelenleg független képviselők csatlakoznak hozzá. A TASR-nek ezt Boris Kollár erősítette meg, a TA3 hírtelevíziónak pedig kijelentette, hogy nincs szükség a koalíciós szerződés módosítására úgy, ahogy az SaS szeretné.

Az SaS a héten felmondta a koalíciós szerződést, augusztusra várja Eduard Heger kormányfőtől az új megállapodás kidolgozását, amely tükrözi a jelenlegi politikai erőviszonyokat. Miután a Za ľudíból korábban többen átléptek az SaS-be, a párt képviselői klubja 19 fős lett. A Sme rodina frakciójának eddig 17 tagja volt, a három új képviselővel 20-ra bővül, tehát a második legerősebb kormánypárti frakció marad. A szokásjog szerint a második legerősebb kormánypártot illeti a házelnöki poszt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?