Az OĽaNO listáján indul a Keresztény Unió

mato
Pozsony |

Az OĽaNO listáján indul a jövő évi választáson a parlamenten kívüli Keresztény Unió (Kresťanská únia - KÚ) – közölte keddi sajtótájékoztatón Igor Matovič, az OĽaNO, és Anna Záborská, a Keresztény Unió elnöke.

„A KÚ a keresztényeket fogja képviselni a parlamentben, a törvényhozás lelkiismerete lesz” – szögezte le Záborská. A legfontosabbnak az összefogást tartja, hogy a választás után egy új és erős kormány álljon fel, amely megtisztítja az országot. Elárulta, hogy más pártokkal is tárgyaltak, végül az OľaNO-val sikerült megegyezni, és a KÚ önálló politikai szubjektum marad.

Matovič bejelentette, hogy a KÚ 15 helyet kap az OľaNO listáján, biztosan rajta lesz Záborská és Richard Vašečka is, aki jelenleg független parlamenti képviselő. Záborskának a 4. helyet ajánlotta fel, az első három hely az OĽaNO-é. Matovič egyúttal tárgyalni hívta Alojz Hlinát, a KDH elnökét. „Partnernek tekintjük, és azért hívjuk tárgyalni, hogy minden keresztény szavazó biztos lehessen abban, hogy nem veszik el a szavazata” – mondta Matovič.

„Szeretnénk csökkenteni a keresztény szavazók dilemmáját, ezért indulunk közösen a választáson”

– jelentette ki Vašečka, hozzátéve, hogy más keresztény erőkkel is készek tárgyalni.

„Hosszú és felelősségteljes tárgyalást folytattunk. Köteleztük magunkat, hogy közös parlamenti frakciót hozunk létre” – válaszolta Vašečka arra a kérdésre, hogy ebből a frakcióból nem fog-e kilépni úgy, mint ahogy azt már megtette korábban.

A listán ugyanakkor nem lesz rajta Branislav Škripek, a KÚ másik volt OľaNO-s tagja, korábbi EP-képviselő. A Keresztény Unió cáfolja, hogy Škripeket feláldozta. Matovič ezzel kapcsolatban azt mondta, nagy különbség volt Škripek és Vašečka távozásának módja között, Škripekkel durvább volt a szakítás. „Nehezen lehetne megmagyarázni az embereknek, ha most újra közös listán szerepelnénk” – jelentette ki Matovič. Vašečka hozzáfűzte, hogy Škripek a KÚ vezetésében marad, és folytatják a közös munkát.

Anna Záborská januárban lépett ki a KDH-ból és megalapította a KÚ-t. Vašečka korábban az OľaNO-frakció tagja volt, onnan a KDH-ba távozott, de a pártelnöki székért folytatott versenyben alulmaradt Hlinával szemben, ezután átlépett a KÚ-ba, melynek az OĽaNO volt EP-képviselője, Branislav Škripek is a tagja.

A KÚ az elmúlt hónapokban eredménytelenül tárgyalt a KDH-val a közös indulásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?