Az OĽaNO képviselői szerint szét akarják verni a pártot

michal šipoš
Pozsony |

Az OĽaNO sajnálatosnak tartja Juraj Krúpa képviselő távozásának módját a mozgalom parlamenti frakciójából – jelentette ki Michal Šipoš frakcióvezető. Szavai szerint az elmúlt napokban rendkívüli erőfeszítéseket tapasztalnak az OĽaNO frakciójának szétverésére, és ezzel a további kormányzás megakadályozására.

„Nem igazán tisztességes búcsú nélkül távozni egy olyan kollektívából, amely éveken át segítette őt. Mindenesetre minden jót kívánunk neki” – reagált Krúpa távozására Šipoš.

Szerinte az „OĽaNO-frakció szétverésére tett rendkívüli erőfeszítések” célja a további kormányzás megakadályozása az SaS lehetséges távozása után. „Reméljük, hogy már senki más nem enged a csábításnak” – tette hozzá Šipoš.

Juraj Krúpa csütörtökön jelentette be a közösségi hálón, hogy kilép az OĽaNO frakciójából. Ezt főként azzal indokolta, hogy a mozgalom eltért az eredeti értékeitől és az ultrakonzervativizmus irányába mozdult el. Emellett teljesen elfogadhatatlannak nevezte azokat az elképzeléseket, hogy ha nem sikerül megoldani a kormányválságot, kisebbségi kormány folytathatná, „mindenféle bűnözők, szélsőségesek és fasiszták” külső támogatásával.

Krúpa elutasítja, hogy a kormányzó hatalom közelébe engedjék a szélsőségeseket és ezzel legitimálják őket. „Ez korrodálja a demokratikus értékrendszert, amire ezt a négypárti koalíciót építettük, és ebben nem vagyok hajlandó részt venni” – jelentette ki Krúpa, aki szerint az OĽaNO már nem az, ami 2020-ban volt.

Az OĽaNO-frakcióból már többen kiléptek, Krúpa távozásával 47 főre apad a képviselői csoport. Elsőként Martin Čepček távozott, még tavaly nyáron. Az OĽaNO szerint Čepček nem tartotta magát a koalíciós szerződéshez és rendre ellenzéki javaslatokat is megszavazott. 2021 októberében Ján Krošlák távozott, tiltakozásképpen Igor Matovič OĽaNO-elnök módszerei és stílusa ellen. Idén januárban Ján Mičovský lépett ki, mondván, nem ért egyet azzal, ami a földművelési minisztériumban zajlik. Legutóbb Romana Tabákot és Katarína Hatrákovát zárták ki a frakcióból, mert a parlamenti szavazás során nem támogatták Robert Fico (Smer) kiadását az igazságszolgáltatásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?