Az OĽaNO bírálja az igazságszolgáltatás kormányhoz köthető reformját

bíróság illusztráció
Pozsony |

Az igazságszolgáltatás és az Alkotmánybíróság kormányhoz köthető reformja a hatalom bitorlására tett kísérlet, melynek célja a kormány saját embereinek „bebetonozása” az Alkotmánybíróságon 2031-ig. A reform csak elodázza a probléma megoldását, mely a jövőbeni kormányokra marad. Ezt Milan Vetrák, az OĽaNO mozgalom képviselője jelentette ki csütörtökön.

Szerinte irreális azt várni, hogy a nyugdíjkorhatár kitolásával a bírók esetében majd minden probléma megoldódik. „Ha az igazságügyi minisztériumnak nincsen más megoldása a mintegy 300 bíró nyugdíjba vonulásának megakadályozására, mint a nyugdíjkorhatár emelése, akkor maga is elismeri, hogy kudarcot vallott az igazságügy személyzeti politikája terén” – véli Vetrák, aki szerint a jelenlegi kormány személyzeti politikája katasztrofális.

„Az alkotmánybíró-választás kormány által indítványozott módosításai komoly veszélyt rejtenek magukban” – figyelmeztetett az ellenzéki politikus. Kifogásolja például, hogy az alkotmánybíró-jelölteket a parlament abszolút többséggel, és nem alkotmányos többséggel választaná meg. Előbbi esetben a jelölt megválasztásához legalább 76, utóbbinál 90 támogató szavazat szükséges. Vetrák szerint képtelenség az is, hogy a jelöltek megválaszthatóságának alsó korhatárát 40-ről 45 évre emelik.

„Sajnálatos, hogy Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter nem inspirálódott abból a kormányjavaslathoz csatolt több mint 40 szakmai észrevételből, melyet az OĽaNO mozgalom tolmácsolt neki a reformról szóló tárgyaláson” – mondta Vetrák.

A kormány szerdai (8. 22.) ülésén elfogadta az igazságügy-miniszter által készített alkotmánymódosítást. Ahhoz, hogy a javaslatot a parlament is jóváhagyja, az ellenzék szavazataira is szükség lesz, amely azonban eddig nem adta jelét, hogy támogatná azt. A reform célja az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztási eljárásának javítása. Ha nem sikerül megegyezni az alkotmánybíró-választás szabályainak módosításáról, a 13 közül 9 alkotmánybírót a régi szabályozás szerint fognak megválasztani. Az alkotmánybírók mandátuma 2019 februárjában jár le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?