<p>Az objektív felelősség bevezetésével 30-40 százalékkal csökkenhet a balesetek száma Daniel Lipšic belügyminiszter szerint.</p>
Az objektív felelősségről tárgyalt a kormány
A kormány mai ülésén jóváhagyta a közlekedési törvény módosítását, melynek értelmében a gépjármű tulajdonosa lesz a felelős a közlekedési eszközzel okozott balesetekért.
Ha a módosítást a parlament is elfogadja, akkor július 1-jén léphetne hatályba. A rendelkezés nem szüntetné meg a szubjektív felelősséget, azaz a közlekedési szabályok ellen vétő gépjárművezetőt továbbra is megállítanák, és megbírságolnák a rendőrök.
Az objektív felelősség elve a gyorshajtásra, az előzési, megfordulási vagy tolatási tilalom megszegésére, a vasúti átjárón való szabálytalan áthajtásra, a piroson jelzésnél vagy az Állj! Elsőbbségadás kötelező! táblánál („stoptábla”) való megállás elmulasztására vonatkozna.
A módosítás konkrétan rögzítené a közlekedési szabálysértési bírságok mértékét, melyek kiszabása során a rendőr nem lehetne tekintette semmilyen körülményre. A legnagyobb megengedett sebesség lakott területen történő túllépéséért 15-től 798, lakott területen kívüli túllépésééért 30-798, előzési tilalom megszegéséért 249, megfordulás vagy tolatási tilalom megszegéséért 99 euró lenne a bírság. A piroson való áthajtás, a vasúti átjárón tilos jelzés ellenére történő átkelés, és a megállás elmulasztása a STOP táblánál 300 euróba kerülne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.