<p>Tíz-tizenkét éve a régiókban létrejöttek a régiófejlesztési ügynökségek, amelyek a helyi érdekeltségek, önkormányzatok, vállalkozók munkáját segítik a túlbürokratizált európai uniós és más pályázatok kidolgozásánál.</p>
Az MKP tiltakozik a Régiófejlesztési Ügynökségek Integrált Hálózatának megalapozatlan szűkítése ellen
Ezeket az ügynökségeket később országos hálózatba, ún. integrált hálózatba sorolták. Miután megszűnt az SzK Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma, a Régiófejlesztési Ügynökségek Integrált Hálózata a SzK Közlekedési, Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma hatáskörébe került. A hálózatba eddig 49 vidéki régiófejlesztési ügynökség (RRA) tartozott.
„A minisztérium a hálózat karcsúsításába fogott, a napokban 12 ügynökséget kizártak a hálózatból. Nagyon rossz módon takarékoskodik a tárca, mivel olyan ügynökségeket zárt ki a hálózatból, amelyek a hátrányos helyzetű, leszakadó térségekben tevékenykednek. Ezek már nem kaphatnak közvetlen tájékoztatást az Európai Unió, illetve az államigazgatás szerveitől, valamint elesnek az állami támogatástól. Ennek ellenére többségük folytatja tevékenységét szűkebb költségvetéssel is, hiszen a megyei hálózatba tartoznak és a határon átnyúló pályázatok esetében, illetve számos más területen széles körű tapasztalatokkal rendelkeznek” – áll abban a sajtónyilatkozatban, melyet Farkas Iván, azMKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.
A nyilatkozat szerint ilyen sorsra jutott többek között a párkányi és az ipolysági ügynökség. „Vagyis a Komárom és Nagykürtös közötti több mint 150 km hosszú határ menti, hátrányos helyzetű térségben nem maradt régiófejlesztési ügynökség, amely az országos integrált hálózatba tartozna. Ellenben az integrált hálózatban maradt olyan régiófejlesztési ügynökség, amely tevékenységét néhány hónapja felszámolta, dolgozóit elbocsátotta. Azt bizonyítja ez, hogy nem szakmai döntés született, nem végeztek világos feltételrendszeren alapuló kiértékelést, helyszínszemlét sem tartottak a régiókban az ügynökségeknél” – áll a nyilatkozatban.
Következtetésképpen: 1998 és 2006 között az MKP építésügyi és régiófejlesztési miniszterei létrehozták az első harminc régiófejlesztési ügynökséget, zömmel a leszakadó, hátrányos helyzetű térségekben, amelyeket később állami integrált hálózatba soroltak. „Az előző választási időszakban, amikor az MKP parlamenti párt volt – emlékeztet Farkas Iván –, az építkezés tanúi lehettünk, további régiófejlesztési ügynökségek jöttek létre, amelyeket később besorolták az integrált hálózatba. Ebben a választási időszakban azonban a leépítés zajlik, 12 régiófejlesztési ügynökséget kizártak az országos integrált hálózatból, főleg a leszakadó, hátrányos helyzetű térségekben. E döntés ellen az érintett térségekben élő polgárok, az ott tevékenykedő önkormányzatok és vállalkozók érdekében erőteljesen tiltakozik a Magyar Koalíció Pártja.”
„Felszólítjuk a közlekedési tárca illetékeseit, értékeljék át döntésüket, a lehető legkorábbi időpontban helyezzék vissza az integrált hálózatba a kizárt régiófejlesztési ügynökségeket! Az integrált hálózat szűkítése helyett lássanak hozzá a hálózat fejlesztéséhez, erősítsék meg az integrált hálózatba tartozó ügynökségek szakmai, metodikai és anyagi hátterét! Azért, hogy az EU alapok merítésének harmatgyenge hatékonysága a jövőben megváltozzon, a régiófejlesztési ügynökségek vidéken kifejtett tevékenységének köszönhetően is javuljon” – zárul a nyilatkozat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.