<p>A Magyar Koalíció Pártja megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a Koalíciós Tanács keddi ülésén Iveta Radičová miniszterelnök asszony szavai szerint megegyezés született arról, hogy az államnyelvről szóló törvény továbbra is súlyos pénzbüntetéssel szankcionálná a törvény megsértőit – áll abban a sajtónyilatkozatban, melyet Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke juttatott el az Új Szó Online-hoz.</p>
Az MKP a nyelvtörvényről
Az MKP véleménye szerint a büntethetőség továbbra is széles körű maradna, szinte csak a magánjellegű közléseket nem érinti.
„Az MKP sajnálatosnak tartja, hogy a mostani megegyezés visszalépést jelent Iveta Radičová és sok más kormánypolitikus korábbi, ezzel kapcsolatos nyilatkozataihoz képest. A miniszterelnök asszony a politikai kultúrában megígért alapvető változtatási szándékai és választási ígéretei ellenére, a szankciók további alkalmazásával, a szlovákiai magyar közösséggel szembeni bizalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot. Hangsúlyozzuk ugyanis, a szlovákiai magyar közéleti szereplők eddigi gyakorlatukban törvényi fenyegetés nélkül is alkalmazták a kétnyelvűséget, minden szükséges esetben. Mindezekkel kapcsolatban az MKP emlékeztet a szlovákiai magyar közösség miniszterelnök asszonynak nyújtott támogatására, különös tekintettel a legutóbbi köztársaságielnök-választás eredményeire” – írja Berényi.
Az MKP kezdetektől fogva elutasította az államnyelvről szóló törvény létjogosultságát, hiszen az ellentétes az általános európai értékkel és az európai kisebbségvédelmi normákkal.
„Ha a törvény fenyegető jellege a következő ezzel foglalkozó kormányülést követően is megmarad, az MKP aláírásgyűjtést kezdeményez, főként a pénzügyi szankciók eltörlése érdekében. Ennek az aláírásgyűjtésnek a közös megszervezésére minden olyan szlovákiai civil és politikai szervezetet megszólítunk majd, akik korábban a pénzügyi szankciók eltörlését szorgalmazták” – zárja nyilatkozatát az MKP elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.