Az idei menü: Fico, romák, választás

Pozsony |

<p>Az év győztese és politikusa Robert Fico, a romakérdés az év jelensége és meglepetése, s a választás a távozó év közéleti szava. Miről szólt az óesztendő és miről írt az Új Szó?</p>

 

Ahogy már szombati évértékelőnkben is írtuk, az év Robert Ficóról és kiütéses győzelméről szólt. Így nem csoda, hogy a választás szó mellett a kormányfő neve volt az év leggyakrabban előforduló szava lapunkban. Az év szlovákiai kisebbségi meglepetése és jelensége a romakérdés térnyerése volt. Kotlebáék többször tartottak erődemonstráló felvonulást a cigányság ellen, tematizálták Krasznahorka várának leégését – a szélsőséges párt népszerűsége az év folyamán a korábbi kétszeresére nőtt, igaz, még így is 5% alatt van. Ógyallán egy rendőr három romát gyilkolt meg, közben több helyen a „fehér” többség az alkalmazkodni képtelen roma családok ellen tiltakozott. Szőgyénben majdnem tettlegességig fajultak a dolgok, végül abban egyeztek meg, hogy a helyieket terrorizáló család távozik a faluból. Nyáron két dobsinai tanárnő levele járta be a sajtót s kényszerítette reakcióra a minisztériumot – a pedagógusok a roma gyerekek oktatásával kapcsolatos gondjaikat és panaszaikat tárták a nyilvánosság elé. Márciusban beválasztották a parlamentbe az első roma nemzetiségű képviselőt. A nyár és az ősz folyamán a politikában is terítéken volt a téma, az ellenzéki romaügyi kormánybiztos – a képviselő Peter Pollák – és a kormány új roma akcióprogram kidolgozásába és fokozatos ismertetésébe kezdett. Megszoktuk, hogy az elmúlt 20 évben a magyar volt Szlovákiában az a kisebbség, melyről a legtöbbet beszéltek a politikusok, és amely a legjobban megosztotta a többségi közvéleményt. Idén leszorultunk a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokáról, és a cigányság lépett elő. Szlovák elemzők is úgy látják, az év fordulatot hozott ebben a kérdésben, s valószínűsítik, a következő választások során a magyar kártyát nem lehet már oly módon kijátszani, mint az elmúlt két évtizedben. Ezt jelezheti az is, hogy a magyar téma kijátszásában hagyományosan erős SNS visszaesett és kimaradt a parlamentből. Az év a választás mellett a nagy sporteseményekről – foci Eb és olimpia – is emlékezetes marad. Utóbbi eseményről 1980 óta először tudósította lapunk olvasóit kiküldött munkatársunk. Fico, a választások, a romák és az olimpia mellett a tanársztrájkok, s az ötödik éve húzódó válság éve is volt az óesztendő. Az év „újszós” szavairól, valamint az internetezők által leggyakrabban keresett kifejezésekrőlnyomtatott kiadásunkban számolunk be részletesen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?