Az EU több tízmilliárd eurót szán Ukrajna újjáépítésére, Szlovákia is beszállhat

uarus

Ukrajna háború utáni újjáépítése a szlovákiai vállalatok számára is komoly lehetőségekkel kecsegtet.

A nemzetközi intézményeknek és az Európai Uniónak köszönhetően rengeteg pénz állhat rendelkezésére a cégeknek, a forrásokért azonban versenyezniük kell majd.

Az Eximbanka bejelentette, segíteni fog enyhíteni az ukrajnai üzleti tevékenységgel járó kockázatot, de ehhez az állam segítségére is szükség lesz – írta a HN portál.

Szlovákia a mezőgazdaság, az ökológia, a technológia, az építőipar és az energiaipar területén járulhat hozzá Ukrajna fellendüléséhez.

Több százezren vesztették el mindenüket, az anyagi károkat százmilliárd eurós nagyságrendre becsülik. Bár a harcok még mindig tartanak, keleti szomszédunk nem adta fel a reményt, és arra kéri szövetségeseit, segítsenek az újjáépítésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?