Az erkölcsi bizonyítványok ellenőrzése után minimum 27 tanárt kellene kirúgni

tanar
Pozsony |

Valahol nem tudják, valahol nem összegzik, valahol még mindig tart a dokumentumok feldolgozása – röviden így lehetne jellemezni a tanárok erkölcsi bizonyítványa körül kialakult helyzetet. Aki nem bizonyul feddhetetlennek, az ősztől elveszíti állását, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan hány pedagógust érint. Eddig úgy tűnik, minimum 27 tanárnak kell majd elhagynia a szakmát. 

Az erkölcsi bizonyítványok bemutatására egy ősszel életbe lépett törvény kötelezi a pedagógiai alkalmazottakat. A tárca így reagált annak a pozsonyi tanárnak az esetére, aki egy 11 éves fiút molesztált. Később kiderült, hogy a férfit korábban már elítélték hasonló bűncselekmény miatt, de ő nevet változtatott, tette pedig a bűnügyi nyilvántartási kivonatból 10 év után automatikusan kitörlődött. 

A tanároknak az erkölcsi bizonyítványt egy internetes alkalmazáson keresztül kellett kérniük, amely a kerületi jogkörű járási hivatalok tanügyi osztályáról került a pozsonyi főügyészségre. Itt állították ki az erkölcsi bizonyítványt, és visszaküldték a járási hivatalba, ahol a megbízott alkalmazott a dokumentum alapján megállapította a feddhetetlenséget. Ellenkező esetben értesíteni kell a munkaadót. Az igazgatók tehát nem kapják meg a dokumentumot, kizárólag a vizsgálat eredményéről értesítik őket. 

27 tanár mínusz

„A Zsolnai Járási Hivatalnak augusztus 3-ával bezárólag nincs információja arról, hogy hány pedagógiai alkalmazott nem teljesíti a feddhetetlenség törvényben megfogalmazott feltételeit” – tájékoztatta lapunkat Lucia Kyselová, a hivatal oktatásügyre specializált osztályának főtanácsadója. Azt szintén nem tudta megmondani, hogy a megyében hány pedagógiai alkalmazottnak kellett volna kérvényeznie az erkölcsi bizonyítványát.

Ez azért fontos, mert aki ezt nem tette meg, az ősztől elveszítheti állását. Ugyanígy járnak azok is, akiknek erkölcsi bizonyítványából kiderül, korábban bűncselekményt követtek el. 

Nyitra megyében ebbe a kategóriába tíz pedagógiai alkalmazott tartozik, azt azonban nem tudni, hogy hány tanár nem kérvényezte az erkölcsi bizonyítványát.

Besztercebánya megyében a törvény értelmében 17 pedagógiai alkalmazott nem teljesíti a feddhetetlenség feltételeit. Itt azonban egyelőre nem értékeltek ki minden kérvényt. Ez a kerület sem tudta pontosan megmondani, hogy hány tanárnak kellett volna kérvényeznie erkölcsi bizonyítványát. Trencsén megyében sem ért még véget a kiértékelés. 

Kapcsolódó cikkünk

Teljes káosz

A Trencséni kerületbe összesen 10 696 dokumentum érkezett a főügyészségről, ezek közül 123 esetben nem állapítható meg egyértelműen az eredmény, a kiértékelés még tart. Itt egyelőre nem is értesítik a munkaadókat az eredményekről.

Hasonló a helyzet Kassa megyében is, még nincsenek végleges eredmények. Itt megtudtuk azt is, hogy senki sem kötelezi a kerületi jogkörű járási hivatalokat arra, hogy végül összesítsék a beérkezett dokumentumokat.

Nagyszombat megyében azonban mindez már megtörtént. Itt egyetlen pedagógiai alkalmazottat sem kell elbocsátania a munkáltatóknak az erkölcsi bizonyítványok alapján.

Pozsony megye többszöri próbálkozásunk ellenére sem reagált kérdéseinkre.

Eperjes megye semmiféle információval nem tudott szolgálni, tekintettel arra, hogy még mindig nem zárult le az erkölcsi bizonyítványok kiértékelése. Ez az oktatásügyi minisztérium tájékoztatása után nem is meglepő. A tárca ugyanis közölte, hogy a kerületi jogkörű járási hivatalok tanügyi osztályáról 97 387 kérvényt továbbítottak a főügyészségre, hogy itt kiállítsák az erkölcsi bizonyítványt. Ebben a számban azonban az Eperjesi kerület adatai nincsenek benne, mert ez a megye nem rendelkezik ilyen statisztikákkal. 

Az üggyel kapcsolatban kerestük a Szlovák Pedagóguskamarát is, de ők sem tudják, hogy hány tanár veszíti el az állását ősztől azért, mert nem bizonyul feddhetetlennek. Néhány egyedi esetről tudnak, de komplex adatokkal nem rendelkeznek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?