Közélet

Az eperjesihez hasonló bevetésben még nem volt részük a tűzoltóknak

Pozsony | Nem élt még meg az ország az eperjesihez fogható tragédiát és tűzoltói beavatkozást, mondta keddi sajtótájékoztatóján Pavol Nereče, a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) országos parancsnoka.
TASR

2019. december 10. 17:19

eperjesi robbanás
- TASR-felvétel

 „Az első másodpercben érvényét vesztette az összes tűzbiztonsági intézkedés – mondta Nereča. Jana Morávková a tűzoltóság tűzmegelőzési részlegének munkatársa hozzátette, nem létezik olyan középület, amelyet robbanásbiztosra terveztek volna.

Nereča elmondta az első tűzoltóegység öt percen belül a helyszínen volt. Több tíz tűzoltó vett részt az oltásban. Közvetlenül a bejáratnál nagy lánggal égett a tűz, amit nyilvánvalóan a gázrobbanás okozott – közölte Peter Bartoš, a tűzoltóegység parancsnoka.

„Számos parkoló autó akadályozta a tűzoltók munkáját. Nagy tömbök szakadtak és hullottak le az épületről. Három és fél tonnás betondarabok hevertek a panelház körül” 

– tette hozzá. Miután a tűzoltók beléptek az épületbe, rájöttek, hogy a lépcsőházat törmelék torlaszolja el.

A beavatkozás során Bronto magasságtechnológiai berendezést alkalmaztak, de a nem megfelelő körülmények nehezítették és veszélyessé tették a használatát – mondta Bartoš. Hozzátette, az erős szél és a jeges eső miatt nem volt lehetséges, hogy a lakók a tűzoltólétrán másszanak le az épületből.

GALÉRIA: Így néz ki az eperjesi panelház belülről a tragédia után

2019. december 9. 11:00

GALÉRIA: Így néz ki az eperjesi panelház belülről a tragédia után

Válaszoltak a helikopterrel kapcsolatos kritikára is. „A helikopter még nagyobb kárt okozhatott volna” – mondta Bartoš. Hozzátette, a rendőrségi drón felvételein az látszott, hogy leszakadt panelek és pléhdarabok vannak a tetőn. A helikopter keltette rezgés miatt ezek leszakadhattak volna, ami veszélyeztette volna a tűzoltók testi épségét.

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter szintén részt vett a keddi sajtótájékoztatón, elmondta, nagyra értékeli a tűzoltók munkáját, és bejelentette, hogy csütörtökön (december 12.) találkozik azokkal tűzoltókkal, akik részt vettek a bevetésen.

December 6-án, pénteken gázrobbanás történt egy eperjesi lakótelep 12 szintes panelházában. A katasztrófa hét halálos áldozatot követelt, egy ember eltűnt, sokan megsérültek. Több környező ház lakóinak el kellett hagyniuk otthonukat. Néhányan azóta hazatérhettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kep

Kuciak volt kollégái egyetértenek abban, hogy Kočnernek volt indítéka megöletni az újságírót

danko matovič

Danko szerint az elnöki palota "narkósokat szolgál"

Dobroslav Trnka
Frissítve

Ejtették a vádat Trnka ellen a Tipos-ügyben

csont

Csontjainknak is árt a levegő rossz minősége

Titanic

Új brit-amerikai szerződés garantálja a Titanic roncsainak biztonságát

Harry herceg megérkezett Kanadába

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.