Az emberi és kisebbségi jogok

SIDÓ ZSOLT

A szocialista világtábor (1989) feloszlása után egyre több szó esik az emberi és kisebbségi jogokról; Európában főleg a volt szocialista államok küzdenek ezzel a problémával – (Cseh)Szlovákia, Jugoszlávia, Románia, Bulgária és a szétesett Szovjetunió utódállamai (Ukrajna, Lettország, Litvánia, Észtország).

Az emberi jogok már ősidőktől az emberi méltósághoz kapcsolódnak. Az antik Görögországot, Rómát nem sorolhatjuk az emberi jogokat tisztelő államok közé, mivel rabszolgatartó társadalmi rend uralkodott az állam területén. A szabad polgároknak voltak jogaik, a rabszolgák csak tárgyak voltak, kitéve tulajdonosuk kénye-kedvének. A középkorban elterjedt az Isten – Király – Ember koncepció, amely az emberi szabadságot isteni ajándékként értelmezte. Az uralkodó hatalmát isteni kinyilvánulásnak tekintette, ezt a jogot csak ő adományozhatta a társadalom többi tagjának.

Az első rendelkezés Angliában született, I. János király 1215-ben kiadott Magna Charta Libertatumával (Nagy Szabadságlevél). Ebben az uralkodó magasabb rendűnek ismerte el a szokásjogot a királyi hivatal rendeleteivel szemben. Elismerte a bárók és a szabad emberek természetes szabadságjogait.

A következő korlátozás az önkényuralommal szemben az 1628-ben kiadott Petition of Rights (Jogok kérvénye). I. Károly ebben megerősítette az előző jogokat és elismerte a parlament hatáskörét az emberi jogok területén.

Ezt követte a Habeas Corpus Act 1679-ből, amely már az alattvalók szabadságjogait is szabályozta, és bizonyos fokon védelmezte őket az önkényuralom ellenében. Kimondta, hogy bírói elfogatóparancs nélkül senkit személyes szabadságától megfosztani nem szabad (habeas corpus = a test legyen a tiéd).

A következő dokumentum a Bill of Rights (Emberi jogok nyilatkozata) 1791-ből, amely megalapozta az alkotmányos monarchiát Angliában, megfosztotta az uralkodót törvényalkotási jogától, és a parlamentre ruházta azt.

Az Act of Settlement (Trónöröklési törvény) 1701-ből pedig megszüntette a királyi bíróságokat, a bírákat a király nem mozdíthatta el hivatalukból, függetlenné váltak az uralkodótól.

Nagyon fontos az a tény, hogy az emberi jogok érvényesítését a gazdag polgári réteg segítette elő, mert ebben látta érvényesülését és jogainak védelmét a nemességgel szemben. Céljukat az uralkodó osztállyal (uralkodó, nemesség, egyházi főurak) való megegyezéssel vagy pedig fegyverrel érték el (angol burzsoá forradalom a 17. században).

Az emberi jogok fejlődését munkáságukkal olyan gondolkodók mozdították elő, mint Thomas Hobbes, John Locke, Jean-Jacques Rousseau, Montesquieu, Jean Bodin: cáfolták a hatalom isteni eredetét, a társadalom előrehaladását pedig a szabad egyéniség befolyásával indokolták. Munkásságuk központjában az ember áll: az emberi lét szabad mivoltát, méltóságát és az emberek közti egyenlőség eszméjét hirdették.

Az emberi jogok következő alapokmánya az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata (Függetlenségi Nyilatkozat), amelyet 1776. július 4-én fogadtak el. A nyilatkozat kijelenti, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett – az élethez, a szabadsághoz és a személyes boldogsághoz való elidegeníthetetlen joggal.

Európában a nagy francia forradalom tette lehetővé az emberi jogok előrehaladását. Az abszolutizmus megdöntése után a Nemzetgyűlés 1789. augusztus 26-án fogadta el az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, amely napjainkban is a Francia Köztársaság Alkotmányának része. Az emberi lét értelmének meghatározása vezetett az állam létének meghatározásához is. A hatalom viselője a nép – és a nép alkotja az államot. Az emberi jogok mint az emberi lény természetes jogai nem korlátozhatóak.

Az emberi jogok további alakulására a 20. század volt hatással. Két világháború, 80 millió halott, romokban heverő államok késztették a világ politikusait egy olyan átfogó jogi norma elfogadására, amely óvná az emberek alapvető jogait.

Az 1945-ben alapított Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1948. december 10-én fogadta el Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A nyilatkozat főbb pontjai: az élethez, a szabadsághoz, a személyi biztonsághoz és az egyenlő emberi méltósághoz való jog; a diszkrimináció tilalma faji, bőrszíni, nyelvi, nemi, vallási, politikai, nemzeti vagy társadalmi eredetre való tekintettel; tiltja a rabszolgaságot és a szolgaságot, a kínvallatást, a kegyetlen, embertelen bánásmódot; hirdeti a törvény előtti egyenlőséget, a védelemhez való jogot, vallási, gondolati és lelkiismereti szabadságot, a vélemény szabad kinyilvánítását, az ingyenes oktatáshoz való jogot, az egyén saját kultúrájának fejlesztéséhez való jogát. A fenn említett jogok azonban annyira általánosak, hogy idővel szükséges volt pontosításuk, kiszélesítésük. Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) 1960-ban fogadta el az oktatásban alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni nyilatkozatát, amely 5. cikkelyének c. pontja szerint el kell ismerni a nemzeti kisebbségek tagjainak jogát saját oktatási tevékenység folytatására, beleértve iskolák fenntartását is.

A ENSZ Közgyűlése 1992. december 18-án elfogadott Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 1. cikkelye feladatul szabja tagállamainak a területükön élő kisebbségek védelmét, nemzeti vagy etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitásuk megóvását és fejlődését. A 4. cikkely értelmében az állam köteles olyan intézkedéseket foganatosítani az oktatás területén, hogy ösztönözze a kisebbség tagjait saját történelmének, hagyományainak és kultúrájának megismerésére.

Végül az Európában elfogadott emberi és kisebbségi jogok okmányait szeretném bemutatni.

Az első Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről 1953-ban lépett hatályba. Megerősítette az ENSZ által kinyilvánított jogokat, és létrehozta az Európai Emberi Jogi Bíróság intézetét, amelynek hatásköre kiterjed lényegében egész Európára. A bíróság az egyének sérelmére saját államukban elkövetett jogsértésekben jogosult dönteni kötelező hatállyal. A következő, Az európai szociális charta, 1965-ben lépett hatályba, és az emberek szociális jogait védelmezi az államhatalommal szemben.

Nagyon sok egyezmény és alapokmány született, de a kisebbség szempontjából fontos az 1201 ajánlás, az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, amelyet a Szlovák Köztársaság is elfogadott. Az ajánlás 2. fejezetének 5. cikkelye tiltja a nemzeti kisebbség lakta régió demográfiai összetételének szánt szándékkal való megváltoztatását a kisebbség rovására. A 7. cikkely a következő jogokat nyújtja a kisebbségnek:

– az anyanyelv szabad használata a magánéletben és a nyilvánosság előtt,

– a vezetéknév és utónév használata anyanyelvén,

– a közigazgatási szervekkel való kommunikáció anyanyelven,

– a helyi elnevezések, feliratok használata anyanyelven.

A 8. cikkely lehetővé teszi a kisebbségek számára saját iskolák, oktatási intézmények létrehozását és fenntartását állami segítséggel, a 10. pedig szavatolja a szabad és akadálytalan kapcsolattartást egy másik ország állampolgáraival, akikkel etnikai, vallási vagy nyelvi sajátosságok, illetve a kulturális identitás köti össze.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as feldarabolása után a Magyarország területén kívül rekedt magyarság számára létfontosságúak a kisebbségeket védő nemzetközi egyezmények, mert létük és nemzeti identitásuk a tét.