Párkány. Még közvetlenül ünnepek előtt egy felháborodott olvasónk telefonált szerkesztőségünknek, mondván, a városi kábeltévén több csatornát nem tud nézni, mert ha a kép be is jön, a hangminőség borzasztó rossz, sokszor pedig egyáltalán nincs hang.
Az előfizetési díj nem emelkedik
„Először is le kell szögeznem, hogy konkrét hiányosság, panasz csak az RTL Klub adásával kapcsolatban merült fel – mondta lapunknak Pereszlényi Gyula, a párkányi kábeltévé főnöke. – Igen, tudunk a hanghibáról s igyekszünk kiküszöbölni, de ez nem is olyan egyszerű. A városi kábeltelevízió alapcsomagjában jelenleg az STV 1, az STV 2, a Markíza, az MTV egyes és kettes programja – habár ez utóbbi műholdas – az RTL Klub és a TV 2, a párkányi városi tévé és a JOJ műsora szerepel. Ez összesen kilenc program. Ahhoz, hogy valamenynyi tévéadást biztosítani tudjuk, új berendezést vásároltunk. A rendszer működik, viszont beüzemeléskor gondok adódtak az RTL Klubbal és esetenként a TV 2-vel is. Vegyük például a hanghibákat, jeltorzulásokat: ahhoz, hogy ezek a programok beférjenek egy bizonyos sávba, kénytelenek voltunk néhány csatornát elfoglalni. Az említett programokat a harmadik sávba kellett belesűrítenünk. Az a gond, hogy mivel ezek a csatornák sűrűn követik egymást, sok tévékészülék kanálisváltója – amely egyben a készülék lelke is, nem képes torzításmentesen fogni az adott csatorna műsorát.” Pereszlényi szerint tehát a hiba ügyfeleik tévékészülékben keresendő. „Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy nem kérhetjük az ügyféltől, hogy cserélje ki a készülékét – véli a kábeltévé vezetője. Két megoldás létezik: visszakapcsolhatnánk az egész kábeltévés hálózatot a régi rendszerre, és egy szűrő közbeiktatásával a zavarásokat, hanghibákat is kiiktathatnánk, viszont akkor nem tudnánk az alapcsomagot jelenlegi terjedelmében nyújtani. Magyarán: a kábeltévés tartományban mindenképpen sávot kell felszabadítanunk, s ha ezt nem sikerül más módon megoldanunk, akkor a jelenlegi alapcsomagból kénytelenek leszünk kihagyni a JOJ műsorát. A másik megoldás egy olyan berendezés, amely elhárítaná a hibát a JOJ feláldozása nélkül is. Ezt a berendezést jelenleg teszteljük, még kérdéses, hogy a rendszerben beválik-e. Hozzá kell tennem, Nyitráról és Pozsonyból is jártak itt szakemberek, hogy megpróbálják kiküszöbölni az előforduló hibákat – nem sok eredménnyel.” A társaság egyelőre nem tervezi az előfizetési díjak emelését. „A kilenccsatornás alapprogramért havi negyven koronát kérünk, a huszonnégy programosért pedig havi százötven koronát fizetnek az emberek” – modta Pereszlényi. – Visszatérve az RTL Klubhoz: ellenőrzéskor például többször előfordult, hogy az egyik készülék tisztán vette az adást, a másikon pedig – ugyanazon a helyen – csak torzulásokkal jött be az adott csatorna. Ráadásul az előforduló vételi hibák egyáltalán nincsenek összefüggésben az adott televíziókészülék életkorával.” A lényeg tehát, hogy a közeljövőben olyan berendezést működtetnek a párkányi kábeltévé-központban, amely még tökéletesebben adja majd az RTL-klub műsorjelét, úgy, hogy ezt más adó ne tudja zavarni. Ha ez nem sikerül, akkor az alapcsomagból kénytelenek lesznek kihagyni a JOJ programját. Jó hír, hogy minden műszaki feltétel adott ahhoz –már csak a frekvenciatanács jóváhagyása szükséges –, hogy hónapokon belül Párkányban és vonzáskörzetében a párkányi városi televíziót hagyományos sugárzású, önálló csatornaként nézheti majd a lakosság.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.