Az élni akarás jellemezte – Vasik Jánosra emlékeznek kollégái

Vasik János (1973–2023)(Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el Vasik János, a Pátria rádió megbízott főszerkesztője.

A dunaszerdahelyi származású Vasik János 1973-ban született, a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd szociológiai tanulmányokat folytatott a budapesti ELTE-n. Feleségével, Prékop Máriával Rozsnyón telepedtek le, három gyermeket neveltek együtt. Egy választási ciklusban kassai megyei képviselő volt.

2009-től dolgozott a Pátria rádióban, először rozsnyói és kassai tudósítóként, majd 2016-ban családjával Pozsonyba költözött és a rádió hírszerkesztő csapatának lett a tagja, később pedig a vezetője.

Nevéhez fűződik az Iskolatáska című oktatáspolitikai műsor, valamint a Reggeli szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként dolgozott.

A krasznahorkai vártűz után a háromrészes Non videri, sed esse (Nem láttatni, tenni) című saját gyártású dokumentumfilm forgatókönyvét írta, két évvel ezelőtt pedig az RTVS Bős – harminc év után címmel forgatott dokumentumfilmjének forgató- könyvírója és dramaturgja volt. 2019-ben szerkesztőként jegyezte a novemberi bársonyos forradalom 30. évfordulójára készített, A szabadság harminc árnyalata című sorozatot és az évfordulós nyilvános rádiófelvételt.

Lovász Attila, a nemzetiségi adások részlegének igazgatója kifejtette, azon túl, hogy János megbízható és jó kolléga volt, a szívósságát, már-már keményfejűségét lehetett csodálni benne, amellyel a betegsége ellen harcolt.

„Az élni akarására mindenki csodálattal nézett a szerkesztőségben. Majd annak is eljön az ideje, hogy értékeljük az ő újságírói erényeit, amelyeket 14 éven keresztül gyakorolt a rádióban. Egy ilyen kolléga hiányzik. Mindenki pótolható, de mindenki egyedi és abban az egyediségében pótolhatatlan” – fogalmazott.

Kollégája, Molnár Norbert elmondta, közel egy évig dolgoztak együtt a rádióban. „Azt láttam, hogy meg nem állt. Amikor beteg volt és mások már rég föladták volna az egészet, ő akkor is ment és ötletelt, szervezett” – tette hozzá.

Lapunk belpolitikai rovatának munkatársa, Czímer Gábor a Pátria rádióban éveken keresztül volt János közeli kollégája. „Rendkívül jó riporterként ismertem meg őt. Amikor együtt dolgoztunk, bebizonyosodott, hogy egy bivalyerős személyiségű, óriási teherbírású ember. A munkában éppen olyan elszánt volt, mint később a betegségével folytatott küzdelemben” – mondta Czímer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?