Az ellenzék ismét megpróbálja leváltani a belügyminisztert

m
Pozsony |

Peter Pčolinský, a Sme rodina mozgalom frakcióelnöke támogatja a Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter leváltására benyújtott ellenzéki indítványt.

A parlamenti képviselő döntését azzal indokolja, több kérdésére nem kapott választ a tárcavezetőtől. „Tudni szeretném, vajon a miniszter úr meg tudja-e nevezni, mely területeken sikerült konkrét előrelépést elérni a tárcán belül. Hol a rendőrségi reform, amiről két éve halljuk, hogy készül?” – kérdezte, majd elárulta: pártkollégái feltehetően tartózkodni fognak a szavazás során. A belügyminiszter leváltására irányuló rendkívüli parlamenti ülés múlt héten pénteken kezdődött és kedden délután folytatódott.

Robert Fico (Smer) a délutáni sajtótájékoztatón elmondta, a párt képviselői a parlamentben a főügyész határozatából olvasnak fel részleteket, mely tartalmazza több NAKA-nyomozó lehallgatott beszélgetését.

Az ülésen nem jelent meg Mikulec és a koalíciós képviselők sem mutattak különösebb érdeklődést a kormánytag leváltása iránt. Az ellenzéki képviselők délután egymás után idéztek a vulgáris kifejezéseket tartalmazó határozatból.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?