A parlamenten kívüli Hlas párthoz tartozó független képviselők pénteken indítványozzák Mária Kolíková igazságügyi miniszter leváltását – jelentette be Peter Pellegrini, a Hlas elnöke a sajtótájékoztatóján.
Az ellenzék indítványozza Kolíková leváltását
Pellegrininek kétségei vannak Kolíková személyét illetően, és a Hlas képviselői felróják neki, hogy nem a „reformok tigrise”. További probléma szerintük, hogy már nincs joga miniszternek lenni, hiszen kilépett a Za ľudí pártból, amelyet megillet ez a pozíció. Pellegrini felszólította Kolíkovát, hogy maga nyújtsa be a lemondását.
Pellegrini jelezte, hogy az indítványt már elegendő számú képviselő írta alá. 30 aláírásra van szükség. A parlament eljárási szabályzata szerint az ülést hét napon belül össze kell hívni. Pellegrini arra számít, hogy a Kolíková leváltásáról szóló indítványt a parlament rendes ülésének programjába iktatják be, amely szeptember 16-án kezdődik.
Az ellenzék már tavasszal le akarta váltani Kolíkovát. Pellegrini szerint komoly indokok voltak a leváltására, mint kliensrendszer és összeférhetetlenség gyanúja. Emlékeztetett: az igazságügyi tárca épületének bérlése Kolíková testvéréhez kapcsolódik, ezért kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az, amit csinál, nem személyes érdekekhez kötődik-e. „Ezt a tettét máig nem tudta megcáfolni” – mondta. Mint elmondta, a Kolíkovával kapcsolatos gyanú tovább erősödött. Emlékeztetett Igor Matovič miniszterelnök-helyettes és az OĽaNO elnökének szavaira, melyek szerint Kolíková csalást követett el. Pellegrini bírálta, hogy Matovič ennek ellenére tűri, hogy Kolíková a kormány tagja legyen.
Az ellenzék azt is bírálta, hogy a miniszter az elmúlt időszakban nem állt elő új reformjavaslattal. „A pártja elnökével folytatott állandó veszekedéseket és ellentéteket leszámítva Kolíková fél év alatt nem állt elő semmivel” – állapította meg a Hlas vezetője.
„Kolíková asszony elvesztette politikai legitimitását ebben a kormányban, mert már nem azt a pártot képviseli, amelynek a színeiben jelöltette magát a választásokon, és amely a választási eredmények alapján elfoglalta az igazságügyi miniszteri posztot” – magyarázta tovább a leváltásának indokait.
Kolíková szerdán (szeptember 8.) a Za ľudí párt frakciójának több tagjával együtt bejelentette a pártból való kilépését. A távozó képviselők az SaS frakciójába lépnek át. Richard Sulík, az SaS elnöke elmondta, hogy érdeke a kormánykoalíció egyben tartása, és hogy a koalíción belül nem tart igényt további posztokra. A párt egyetlen feltétele, hogy Kolíková igazságügyi miniszter maradjon. Mint elmondta, Kolíková tagja lesz az SaS miniszteri klubjának, és az egyike lesz annak a három képviselőnek, aki a koalíciós tanácson a pártot képviseli.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.