Az egyik tizenkilencedik, a legtöbb egy híján húsz...

Mert rakott ő akkora tüzet a „dokumentumfilmjével”, mint előtte még senki, azzal a feltett szándékkal, hogy megvilágítsa vele az Igazságot és az elménket, továbbá, hogy befűtsön Mr. Presidentnek, és kifüstöljön jó néhány republikánus nagyvadat. De Moore rossz tűzőr, rossz játékos, mert elriaszt és nem ismeri a játékszabályokat. A vonzás (és taszítás) szabályait. A nagyvadak ki is rohantak az ő rejtekükből, egyenesen feléje, és válaszul csaptak akkora reklámkampányt George Bush juniornak, hogy a világ oda se mer nézni... és a hüledező európaiak csak zavartan pislogva figyelik, miként emelkedik a választások előtt napról napra az amerikai elnök hazai népszerűsége. Egy „gyengécskébb” konkurens dokumentumfilmes – Christiane Rose – ugyanezt a témát szárazabb stílusban dolgozta fel, mintegy „összeollózva” mondandóját képes híradásokból. Nem is kapott érte Oscart, nem is vert fel akkora port, de nem is szította ekkora szavazókedvre a Bush-fanatikusokat. Moore-nál ezúttal a kevesebb több lett volna.

A puska fordítva sült el: ellenpropagandából propaganda lett. Felrázta a szunnyadó érzelmeket, kizökkentette a szavazókat a semlegesség (közöny) langyos vizéből, és sokan a film hatására fognak csak azért is elmenni szavazni: egy Még Dicsőbb Jövőre.

Jóllehet, a tömegkommunikációnak mint tudományágnak szintén megvannak az általános axiómái, mindenhol és minden időben érvényes tézisei, be kell látnunk, hogy az Egyesült Államok „tömege” más rugóra jár, velük szemben más hangot kell megütni... A velük való kommunikáció valami teljesen sajátos módszert kíván, legyen szó TV-shoppingról, élelmiszerreklámról... vagy háborús propagandáról. A felhívás többrétegű, több síkon „támad”, mondjuk úgy: nagyobbat kell kiáltani, hogy meghallják. Európai szemnek, fülnek ingerlően sok és lealacsonyítóan szimpla ez a fajta szájbarágás... néha arra gyanakszunk, hogy nem is reklámmal, hanem egyfajta reklámparódiával van dolgunk.

„Szép selymes lódingom, dali pár pisztolyom...”

Moore filmjében nagy figyelmet szentel a toborzási folyamatnak, a propagátorok munkamódszereinek... de koránt sem elegendőt ahhoz, hogy egy külső szemlélő (legyen az átlag – nem amerikai – mozinéző) megfelelő áttekintést kapjon erről a masinériáról. Ha vesszük a fáradtságot, hogy elmerüljünk az amerikai hadsereg honlapjainak bugyraiban, talán közelebb kerülünk a módszerbeli különbségek problematikájához. Mert ha valahol kidolgozott, kifinomult és sokszorosan bevált módszerekkel operálnak, akkor ez az a hely. A National Guard honlapja (www.1800goguard.com) álljon itt elsőként. „Ő” a nagy idealista, aki elsősorban hangzatos ígéretekkel és lehetőségekkel vesz le a lábunkról. Nehéz leírni a ránk zúdított információk keltette hatást. A vadkapitalista – adok-kapok – alapokra helyezett, érzelmi (elsősorban az amerikaiaknál oly érzékeny állampolgári) húrokat pengető, státusszimbólumokat (pénz, diploma, presztízsszakma) lengető, de emellett az elemi, maszkulin ösztönökre is gyúró agymosásnak lehetünk tanúi, interaktív részesei, elszenvedői!

„Vezetőt képezünk belőled!” – első leszel a legjobbak között, fel fognak nézni Rád, bízni fognak benned – csak jelentkezz...

„A legjobb kiképzőtisztek nevelnek belőled Harcost!” – légy üdvözölve a Harcosok Klubjában. A legjobb helyen vagy, a legjobb kezekben. Univerzális, mindenhol bevethető harcost faragunk belőled... Te más leszel, mint a többi. (In the Guard, you’ll train to be a warrior – ready to serve anytime, anywhere... you will make a difference) – csak jelentkezz...

„Ösztöndíjat adunk, eleget, sokat, és a civil szakmádban is tovább képezheted magad. Itt tényleg a hazádért dolgozhatsz, itt teheted érte a legtöbbet” – csak jelentkezz...

A lap kérdez: „Van merszed, hogy részese légy Amerika legnagyobb kihívásának?” – kérdezzük, hogy lássuk, férfi vagy-e. Itt egy személyben lehetsz: igaz állampolgár, harcos és a szabadság védelmezője (Citizen. Warrior. Defender of Freedom... Stand up and be counted!) – csak jelentkezz...

„Tudnod kell, hogy a fenyegetettség állandó, a veszély ezer irányból leselkedhet. Véget ért a »frontvonal-vonal mögött« típusú háború, ez valami egészen más!”

„Nosza rajta jó katonák, igyunk egészséggel”

Ez valami „egészen más”, csak jelentkezz! Az összes oldalon ott találjuk a legközelebbi toborzóbázis címét, elérhetőségét. Csak egy klikk, és máris folytatója lehetsz egy 400 éves „tradíciónak”. Egyrészt túlcsorduló patriotizmus, hangzatos-magasztos címszavak, másrészt öntelt magabiztosság és fanatizmus jellemzi az oldalt. A hatáskeltést mindenekelőtt a szöveg retorikájával igyekeznek elérni: „Duty, Honor, Country are more than just words for you?” – ami erkölcsi érték, azt mindet nagybetűvel hozza, és úgy szólít meg, mint nagy testvér a kicsit, mint bennfentes a még kívülállót. Teszi mindezt többes szám első személyben. Minden mondata a kiválasztottság édes érzését sugallja: „an elite group of warriors”. Misztifikál: még mindig ellenségnek nevezi az egykori nagy háborúk ellenfeleit: a koreai, a vietnami, az iraki hadsereget. Mítoszt teremt: „...az iraki katonákat olyan hevesen támadtuk, hogy azok a légi támadásról mint »acélesőről« beszéltek”. Alávetettséget követel: a parancsnok szava szent. Ő fogja a katonákat győzelemre vinni és hazavezetni az „Operation Iraqi Freedom”-ból.

Kellő bemelegítés és lelki rákészülés után letölthetjük a „Freedom isn’t free” című interaktív prezentációt, melynek videómelléklete büszkén hirdeti, hogy a szabadság megvédetik! Kiderül, hogy a Gárda jelenleg „békét tart fenn” világszerte: Közel-Keleten, Boszniában, Haitin, Koszovóban. De ha még mindig akadna valaki, aki számára nem egyértelmű a Nemzeti Gárda missziója, annak kristálytisztán megvilágosodik az a következő oldalon: Warrior Ethos. Ennek szerves „tartozéka” a Krédó (Creed) – melyben a katonai küldetéstudat megdicsőül és metafizikai távlatokat nyer. Egy célért szállok harcba: megmenteni a szabadságot, Amerikát, a Világot!... és a világnak Amerikát (a „Hitvallás” utolsó sora így hangzik: „I am a gardian of freedom and the American way of life”). ĺgy tették a legnagyobbak is, hiszen a mostani immár a 19. amerikai elnök, aki a Seregből indult.

Patetikus szöveghez patetikus kép dukál... természetesen. Elszánt tekintetű, jól táplált, életerős kadétok néznek velünk farkasszemet, frissdiplomások integetnek mosolyogva. Meg az elnök... természetesen. Az illusztrációk finoman szólva eklektikusak. Stilizált fényképek keverednek festett ikonokkal, kiegészítve a célközönség körében jól ismert képregény-elemekkel: a katona tágra nyitott száját éppen most hagyja el egy elragadtatott „HOOAH”. („Te és a 40 méteres kötélen való leereszkedés 7,5 másodperc alatt? Hooah!”) És ahol már Superman is elájul saját teljesítményétől, az olyan rossz hely nem lehet!

Lássuk a másik fórumot: WWW.MILITARY.COM. Erősen interaktív, gyorsan, könnyen áttekinthető weboldal. Alkategóriákra oszlik, melyek megnevezései első blikkre tán furcsának tűnhetnek, de ne feledjük, amerikai honlappal állunk szemben: Travel, Shop, Education, News, Resources... stb.

Hogy mire nevel bennünket? Első lépésben praktikus jó tanácsokkal látja el az izgulós „pályakezdőt az állásinterjúra”. Kell egy „One Minute Resume” magunkról, ezt be kell vágni fejből. A szemléltető példa utolsó mondata: „I feel that my training and success in the Army has prepared me for success in the civilian world – that is why I am here today”... szóval a hadsereg készítene fel a civil életre? Mintha a Szarvasvadász meg a Született július 4-én című filmek valami mást sugalltak volna... de ki tudja, lehet, hogy ez tényleg valami „egészen más”.

És hogy mi az, amit kínál? Például Navy feliratú pólók, golyóálló mellény, túlélőkészlet, bakancs, fegyverek, töltények, gézek, gázok... szóval mindent, ami „military”.

Online-bevásárlás a nemzeti erők honlapjáról! Azért valljuk meg őszintén, ez már a demokráciának egy olyan fokát előfeltételezi, amely az európai katonai tradíciók súlya alatt ésszel fel nem fogható. A döbbenetes és groteszk kelléktár itt még mindig nem ért véget. A honlap „Game” alfejezete alatt – teljesen ingyen – letölthető a világ mára ötödik legnagyobb és legnépszerűbb internetes játéka, az „America’s Army”. Casey Wardinsky megbízásából állt neki a fejlesztésnek 1999-ben az Ubisoft nevű cég. A nem titkoltan propagandisztikus szándékkal életre hívott „játék” először csak playstation, majd később Xbox-játékként terjedt, mígnem a hadsereg – a világ megrökönyödésére – „adta a nevét” a játékhoz, mintegy legitimálva azt. S talán éppen ebben az autenticitásban rejlik a játék legfőbb vonzereje. „Első kézből szerettük volna láttatni, milyen katonának lenni” – nyilatkozta Wardinsky. Az életszerűség lenyűgöző: még a katonai börtön is a valódi „Leawenworth” pontos mása. A virtuális valóság mellé felsorakozott a „virtuális valósághűség” fogalma. A célközönség a 13+ korosztály...! Jelenleg kb. kétmillió regisztrált játékos van „on-line”. Toborzótisztek járják a fiatalok számára rendezett megmozdulásokat, és „America’s Army”-pólókat, CD-Romokat osztanak szét közöttük.

„Menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével”

Elértünk a holtpontra. Gyulladhat a papír, szerepét átvették a szerverek és a honlapok. De legfőbb ideje lesz felismerni bennük a XXI. század hadi arzenálját is. Amit eddig kaliberben mértek, annak ezentúl giga- vagy terrabájt lesz a mértékegysége. Aki a cyber-teret elfoglalja, annak a javára fog eldőlni minden háború, legyen az elnökválasztás, tömegkommunikáció vagy akár egy harmadik (negyedik, ötödik...) Öböl-háború. Példáinknál maradva: ott, ahol a National Army és a Military mossa az emberek agyát, akadnak ellenaktivisták is szépszerével, akik bár nem jókedvvel, de bőséggel ontják magukból a tömény dezillúziót. „Bring’em on!” – vakkantotta oda Bush a haditengerész-tiszteknek és az újságíróknak még az iraki invázió legelején, gondolva ezzel azt, hogy csak hadd jöjjenek azok a kutya mudzsahidek, majd mi befűtünk nekik...

„Bring them home now!” – a neve annak a háborúellenes polgári kezdeményezésnek, amely az amerikai katonák hazahozatalát tűzte ki céljául. Indítványozóik, elindítóik elsősorban azok a szülők, akiknek fiai már soha nem térnek haza, de legalábbis nem a saját lábukon (eddig több mint 1000 amerikai katona esett el Irakban, míg a sebesültek, hadirokkantak száma is 7000 fölött van), valamint a Military Families Speak Out és a Veterans For Peace szervezetek.

Elsősorban német médiumok tapintottak elevenre, amikor utánajártak, valójában kik is a toborzó-hadigépezet elsőszámú célközönsége. Nem kellett sokáig nyomozniuk, könnyen rábukkantak arra a több mint 37 000 latin-amerikai tizen- és huszonévesre, akiket katonai berkekben csak mint „Greencard-Soldiers” emlegetnek. (A Pentagon is tisztában van azzal, hogy a „leghatékonyabb” toborzótiszt a szegénység.) Ők azok, akik számára az amerikai „álompolgárságot” biztosító zöld kártya a legfőbb motiváció, különösen, ha magától az elnöktől kapnak ígéretet arra, hogy az iraki hadműveletben résztvevőknek leegyszerűsítik és meggyorsítják a kiállítási procedúrát. Ergo az amerikai hadsereg legénységének jelentős része még csak nem is amerikai állampolgár. A másik „természetes utánpótlást” biztosító társadalmi réteg a fekete lakosság, akik közül szintén rengeteg fiatal dönt az egyetlen járható út mellett, és szegődik el katonának, megadva magának az esélyt a társadalmi felemelkedésre... már ha túléli. Évi 20 000 dolláros jövedelemről, egészségbiztosításról és továbbtanulásról a Harlemben – ahol a férfiak átlagéletkora 35 év, és minden második rács mögött van – sokan még álmodni sem mernek. De az esély, az egyetlen „tiszta” lehetőség adott.

Az említett afro- és latin-amerikai emigráns népesség rétegeiből kikerült hivatásos katonák alkotják az ún. „poverty draft”-ot (amit leginkább „szegénységi kényszerből munkát vállaló”-nak fordíthatnánk). Rajtuk kívül jelentős számú tartalékos katona is tartózkodik Irakban, akiket „normális esetben” csak egy hétvégére lenne szabad behívni, illetve természeti katasztrófa esetén mozgósítani. A rendszabály ellenére sokuk hosszú hónapja nem volt otthon, és hazatérésüket illetően teljes bizonytalanságban vannak tartva. A hivatalos jelentések mindezekről nem tesznek említést, a CNN-en a helyzet változatlan...

A szeptemberi Stern magazin egy terjedelmes riportban számol be a texasi „katonai fővároshoz”, Kelly Airforce Base-hez tartozó Brooke Army Medical Center „lakóiról”. A cinikus, fanyar hangvételű cikk szerzője, Jan Christoph Weichmann, nem titkolja ellenérzését sem az amerikai álpatriotizmussal, sem az elnökkel, de magukkal az áldozatokkal szemben sem. Egész oldalas fotók sorjáznak amputált lábakról, csontig égett arcokról, tányérnagyságú gyomorsérülésekről – de az együtt érző kommentárok sorra elmaradnak. Helyettük a riportalanyok elkeseredett (vagy éppen lakonikus) megjegyzéseit olvashatjuk: „Ki kellett pakolniuk a beleimet” – emlékezik vissza a húszéves Gabriel Garriga Puerto Ricó-i bevándorolt. „Megbánás? Ugyan, mindent ugyanúgy csinálnék megint. Szuper időszakomat éltem Irakban” – állítja a 24 éves Aaron Coates kamionsofőr, akit 8000 liternyi benzinszállítmányával együtt röpítettek a levegőbe. Testének hatvan százaléka megégett. „A hadsereg nem akarja kifizetni a tolókocsit” – panaszkodik egy anya. A cikkben olvashatunk elkeseredett tábori pszichiáterről, sebeit büszkén mutogató, patriotizmusában megingathatatlan bevándoroltról, fehér emberről, aki fekete kar-transzplantátumot kapott (!), jó reklámfogásként a hadirokkantakkal együtt fényképezkedő elnökről, derékba tört életekről, dédelgetett tervekről. Egy üvöltés ez a társadalom mélyéről, a testet öltött Borzalom, az élesben eljátszott „America’s Army”.

„Azokat fogjuk bombázni, akiket mi akarunk”

Ha ellenpropaganda, akkor Micah Ian Wright megkerülhetetlen. Neve 2003-ban robbant be a köztudatba, amikor megjelentette Remixed War Propaganda című képes könyvét.

Vizuális korunk tőrőlmetszett képviselője ő, karikaturista, filmes, aki a „kutyaharapást szőrével” elvet választotta munkamódszerének: összegyűjtötte az addig megjelent toborzó, propagáló célzatú plakátot, felhívást, reklámot, és mintegy „re-interpretálta” azokat. Némelyiken csak a felhívó szöveget írta újra, de sokat átrajzolt vagy (felhasználva a fő motívumot) újragyúrt. A könyv – és természetesen a vele párhuzamosan megjelent weboldal (www.cafepress.com/warposter, illetve www.micahwright.com) – résztémakörökre tagolódik: Bush Fehér Háza, Homeland Security, Terrorellenes Háború, Szeptember 11-e után... stb. A főszerepet nála is Uncle Sam, az Egyesült Államok megszemélyesítője, valamint a névtelen kiskatona kapja, csakúgy, mint a híres-hírhedt propagandaplakátokon. „Kiemelt statiszta” továbbá John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter is. A Homeland Security Services hárombetűs rövidítése is érzékeny támadófelület, különösen az USA és Németország megromlott kapcsolatának tükrében. Wright kifinomult üzleti érzékéről árulkodik, hogy a háború-, elnök- és társadalomellenes képeit pólón és csészén (!) is terjeszti, lehatolva és lejuttatva ezzel a véleményét az utolsó konyhaasztalra is. Az aprópénzért hozzáférhető képes kis üzenet így eljut a gyökerekig – bízzunk benne, hogy fel is fog szívódni azokban.

A társadalom igazságérzetét Moore filmje nem elégíti ki. Nem érez jóvátételt, csak azt, hogy valami megint meg lett bolygatva, amitől mindenki kényelmetlenül érzi magát, Moore pedig ismét elkacsázhatott diadalmasan csillogó szemüvegével, azzal a jellegzetes, ravasz-buta mosollyal az arcán. Mert az amerikai háborúsdinak nincsenek sem egyértelmű hívei, sem ellenzői. Aki hazafinak érzi magát, abban már ott kell, hogy bujkáljon a bűntudat: mért kell a hazámat attól több ezer kilométerre megvédenem? Aki katona, és elhitették vele (a zöld kártyán túl), hogy a szabadságot megy kivívni, az azért zavarodott, mert nem érti, őt (a „Defender of Freedom”-ot) miért gyűlöli a „felszabadított” nemzet, és miért röpítik #t tömegestül a levegőbe...?! Aki pedig csak a CNN-t nézi, már az is elsüllyed szégyenében, amikor tízezredszer is levetítik neki a Szaddam szájában turkáló fogolyejtős párperces undoroidot. És miért kell a világ haragját kivívnunk, a fél világgal kakaskodni, ha még csak azt sem tudjuk pontosan, ki az igazi ellenség?

A világ forrong, Amerika hadban áll, ha hadban áll, gyengül a gazdasága, ha gyengül a gazdasága, egyre több lesz a szegénylegény, és minél több lesz a szegénylegény, annál könnyebb dolguk lesz a toborzótiszteknek... A kör bezárult!