Az egészségügyi tárca bővítette az oltásra jogosultak körét

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Olyan személyek is jelentkezhetnek már az oltásra, akik közvetlenül vagy közvetve segítik a betegek ellátását. Az egészségügyi minisztérium és az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) bővíti a rendelkezésre álló időpontokat és azoknak a személyeknek a körét is, akik regisztrálhatnak az oltásra – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője csütörtökön.

Szlovákiában január 6-án este elérte a 10 751 főt azok száma, akiket beoltottak a Covid-19 betegség ellen. Továbbra is prioritást élveznek azok az egészségügyi dolgozók, akik koronavírus-fertőzötteket gyógyítanak, vagy ilyen páciensekről gondoskodnak. Mostantól viszont már beoltathatják magukat azok az egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatók is, akik a képzésük során érintkeznek páciensekkel, továbbá a kórházi takarítók is. Regisztrálhatnak az oltásra a szociális intézetek és szociális otthonok dolgozói, a szociális terepmunkások, a mobil mintavételi állomások, valamint a mentőszolgálatok alkalmazottai is. A kitöltendő kérdőív ide kattintva érhető el.

Az érdeklődők kiválaszthatják a nekik megfelelő időpontot és az egyiket a hat oltóközpont közül. Péntektől (január 8.) a pozsonyi, nyitrai, besztercebányai és kassai kórház mellett további oltóállomások is elérhetővé válnak. Fokozatosan bővíteni fogják nem csak az oltóközpontok, hanem az oltásra jogosultak körét is.

Januárban fokozatosan 208 000 adag Comirnaty vakcina érkezik Szlovákiába, és valószínűleg megérkezik az első 11 000 oltás a Moderna cégtől is. Ezt a szállítmányt hétfőre, január 11-re várják. „Bízom benne, hogy megjön az AstraZeneca és az oxfordi egyetem konzorciumának vakcinája is” – mondta Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?