A kórházak továbbra is azzal fenyegetőznek, hogy felmondják a szerződésüket az Általános Egészségbiztosítóval

Mária Lévyová

Az egészségügynek szánt 365 milliós többlettámogatás nem elég. Ebben a kórházak, a rendelők és a páciensek képviselői is egyetértenek. Csütörtökön sürgős és igazságos refinanszírozásra szólították fel az illetékeseket. A magánkórházak és -rendelők továbbra is azzal fenyegetőznek, hogy felmondják a szerződésüket az állami Általános Egészségbiztosítóval.

Az egészségügyi szervezetek képviselői főleg a bejelentett refinanszírozás módját látják problémásnak. Szerintük az egészségbiztosítók csak 100 millió euró támogatást kapnak az egészségügyi ellátás finanszírozására. „Százmillió euróból nem lehet orvosolni a katasztrofális hiányosságokat” – jelentette ki Mária Lévyová, a Páciensek Jogvédő Szövetségének (AOPP) elnöke. A magasabb díjbevételből származó további 145 millió eurós támogatás az egészségügyi szakemberek és a páciensek szerint egyelőre csupán ígéret. Arra is rámutattak, hogy a világjárvány miatt elhalasztott kezelések és az Ukrajnából érkező menekültek miatt jelentősen nőni fog az egészségügyi ellátást igénylő betegek száma.

Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke abszurdnak tartja, hogy az állam aszerint kategorizálja a pácienseket, melyik egészségbiztosító társasággal kötöttek szerződést. Véleménye szerint ezzel csak elmélyíti az ágazat problémáit.

Martin Hromádka, a Szlovákiai Kórházak Szövetségének képviselője szerint az egészségügy helyzete súlyos, és továbbra is fennáll a veszély, hogy július 1-től csak halaszthatatlan egészségügyi ellátást tudnak majd biztosítani.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter egy keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány idén 365 millió euróval többet fordít az egészségügyre. Az állami biztosítottak után fizetett magasabb összeg 100 millió euró többletet jelent. Az állami Általános Egészségbiztosító alaptőkéjét 120 millió euróval megemelik. További 145 millió eurót hoz a magasabb díjbevétel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?