Az egészséges gyermekkorhoz elkerülhetetlen az iskolai közeg

sithova
Pozsony |

A nyitott iskola elengedhetetlen a gyerekek mentális egészségének megőrzéséhez – hangsúlyozta a csütörtöki sajtótájékoztatón Svetlana Síthová, az oktatási tárca inkluzív oktatásért, nemzetiségi iskolákért, valamint az életen át tartó tanulásért felelős államtitkára.

Az újdonsült államtitkár június végén váltotta Filip Mónikát, a kormány egyetlen magyar nemzetiségű tagját, aki elsősorban a kisebbségi oktatás területén tevékenykedett. Síthová a „Nyitott Iskolák” elnevezésű kampány keretein belül szólította fel a szülőket és iskolai dolgozókat, hogy a tanévkezdés előtt oltassák be magukat, megelőzve ezzel a harmadik hullám berobbanását, ami ősszel az iskolák bezárásához vezethet. Az új államtitkár erős csapattal maga mögött állt kamerák elé, szakemberek sora szólalt fel az iskolák bezárása ellen a romló járványhelyzet esetén. Többen felrótták a tárca vezetésének, hogy Szlovákiában az előző tanévben rendkívül hosszú ideig voltak bezárva az iskolák, az elszigeteltség és a szociális kapcsolatok hiánya bizonyítottan negatív hatással volt a gyerekekre és a kamaszokra egyaránt. „Az iskolák bezárása és különböző szakkörök megszüntetése következtében megfigyelhető volt a növekedés a szorongás, félelem, szociális fóbia, depresszió, különböző lelki nehézségek és függőségek terén” – jelentette ki Jana Lednická, a Pedagógiai-pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ (CPPPaP) képviselője. 

Komoly tünetek
A jelenléti oktatás és a személyes kapcsolatok pótolhatatlanok, s ezt alátámasztják a központ munkatársainak tapasztalatai is. Az állami szakemberekhez korábban főleg viselkedési vagy tanulási zavarokkal fordultak, most azonban egyre gyakrabban szorongás vagy súlyosabb lelki nehézségek nyomasztják a gyerekeket. Lednická emlékeztetett, nemcsak a diákok viselték nehezen a bezártságot, gyakran a pedagógusoknak is tanácsadásra volt szükségük. Marek Madro, a fiataloknak fenntartott telefonos segélyvonalakkal foglalkozó IPčko Polgári Társulás munkatársa elmondta, az elmúlt fél évben több mint 36 ezer ember fordult hozzájuk segítségért. Hozzátette, az előző fél évhez képest 48%-os növekedésről van szó. A pszichológiai tanácsadás iránt hatalmas az érdeklődés a fiatalok körében, az adatok elemzéséből kiderült, a kliensek 11%-a az önpusztítás valamely formájával igyekszik csökkenteni a koronavírus-járvány miatt tapasztalt nyomást, illetve szorongást. Állítása szerint, ha a számokat lebontjuk a kamaszokra, konkrétan a 15 és 18 év közöttiekre, akkor még aggasztóbb adatokat kapunk, itt ugyanis 30%-os arányról van szó. „Harminc százalékuk valamilyen látható módon igyekszik orvosolni a lelki fájdalmat, gyakran úgy, hogy kárt tesznek önmagukban” – folytatta. A pszichológus kiemelte, a pandémia második hulláma alatt a nyilvánosság elkezdett foglalkozni a gyerekek mentális egészségének kérdésével, de most nagyon tartanak tőle, milyen következményekkel járna az iskolák ismételt bezárása, ezért határozattan kérik, ne zárják be újra az iskolákat. 

Közös erő
Ivett Pavlis a szülőket képviselve jelezte, a távoktatás nem megoldás, és rendkívül kimerítő a gyerekek, de a felnőttek számára egyaránt. Úgy véli, gyakran a szülők képtelenek összehangolni a munkát a gyerek otthoni tanulásával, és ha ismét erre kerül sor, az családokat tehet tönkre. „Minden egyén magatartása hatással van a többiek működésére, beleértve az oltási arányt. A jelenléti oktatást meg kell tartani a lehető legtovább, tekintettel a mentális egészségre” – mondta Síthová arra utalva, csak akkor kerülhető el a vírus elterjedése az iskolákban, ha minél több ember ellenálló a fertőzéssel szemben. 

Kedden kiderül
Az iskolák működésének feltételeiről azonban egyelőre nem árult el többet, az iskolai szemafort augusztus 17-én, jövő héten kedden mutatják be. Az államtitkár ezt azzal indokolta, a tanároknak is szükségük van a pihenésre, ezért csak augusztus közepén teszik meg az első lépéseket a harmadik hullámra való felkészülésben az egyes iskolák. Arra a kérdésre, nem okoz-e majd kihívást a gyerekeknek, hogy több hónapos kihagyás után dolgozatokkal várják majd őket a tanárok, egyenes választ nem adott, de jelezte, az egyelőre titkolt szabályok számolnak a tanévkezdés nehézségeinek kiküszöbölésével is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?