Az áram íze

Állítólag frontérzékenyek a hegesztési varrataim. Ezt először az iskolában mondták, az ipariban, és úgy magyarázták, hogy képletesen értsem ezt, hogy olyanok a varratok, amilyen a kedvem hegesztés közben. Mondjuk, ebben lehet valami, a politikusokon is lehet látni, mit gondolnak, hiába mondanak egészen mást. Egy ideje hobbiszinten figyelem a politikusokat a tévében, hogy hogyan beszélnek a fejükkel. Ilyenkor le is veszem a hangot a tévén. Egyrészt mert jól tudom, mit fognak mondani, másrészt meg sokkal többet elárul, hogy mikor és mennyire vakarják meg például a bal fülüket. Nemrég a konyhagőzben elmondtam a feleségemnek, hogy a nagy rutinban már azt is látom, hogy mikor gondol a mikori és mennyirei fülvakarásra a politikus, csak nem csinálja meg, mert tudja, hogy vannak, akiknek pont ez kell. Először nem értette az asszony, aztán meg azt mondta, nem vagyok normális, és fog nekem venni névnapra vagy húsvétra valami hegesztőgépet itthonra, hogy le tudjam vezetni a feszültséget, meg el tudjam terelni a fantáziát. Mondjuk, tükörből hegeszteni nem sokan tudnak úgy a galaxisban, mint én. Betámasztod a sarokba a létrát, olyan biztosra, mint egy gyárkémény, aztán miközben mész felfelé, már gondolod is el, hogy hogyan fogod tükörből hegeszteni, meg amit kell még ott fent. Egyszer egy fogorvosnál hegesztettem gázcsövet tükörből, mire a doki azt mondta flegmán alattam a falnak támaszkodva, hogy jó fogorvos lett volna belőlem, amilyen jól mennek a tükörben a műveletek. Csak azt nem tudom, mihez kezdenék lángvágóval egy szájban, vagy hová hajtogatnám be azt a hosszú hegesztőpálcát, nincs az a szájüreg, amibe normálisan beleférne. A doki ezen csak addig röhögött, amíg mondtam neki finoman, hogy arrább kellene menni alólam, mert nem sokak szájában áll jól a lecsöppenő fémolvadék. Az is inkább politikus, mint fogorvos. Barátilag megsúgván, kacsintottam.

Már akkor tudtam, hogy a faluban én vagyok a legkomolyabb hegesztő, mikor az egyik karácsonyra hegesztőtranszformátort kaptam a családtól és sok jókívánságot az elkövetkező hegesztéseket illetően. Persze nem bírtam megállni, hogy egy ültömben ki ne találjak viszonzásul mindenkinek valami meglepetést, amit hegesztéssel fogok elkövetni. Aztán az igen vallásos nagyapámnak meghegesztettem a hegyi beszéd rövidített, vágott változatát a fészer mögött tárolt régi, sötétzöld vaskapu darabjaiból. Volt rajta, illetve benne szöveges idézet a szerintem lényegesebb részekből, és voltak illusztrációk is a gyengébbek kedvéért. Például a zár és a rigli között indult a hegytető, aminek közelében összegyűlt a tömeg. Hogy ne legyen irigy a nagymama, neki pedig meghegesztettem azt a jelenetet a családi legendáriumból, mikor nagyapát kihallgatják az ávósok. Az a rész van rögzítve művészileg, azt kaptam el a vassal, ahogy mondani szokták a városiak, amikor mondja a nagyapó, hogy mocskos gazemberek, és már mászik át az asztalon, hogy csináljon valami nem mindennapit a kihallgatótiszttel. Biztos nem a lottószámait akarta elmondani, pláne nem kompótreceptet.

Az elektromos hegesztő mindig is érdekelt. Mármint az elméleti része. Egy időben, még óvodista koromban, határozott meggyőződésem volt, hogy az áram halmazállapotilag folyékony. Ami?kor nagyapát a kamrában megrázta az áram darálás közben, és odanyúlt a konnektorhoz, én azt hittem, az áram ki akar folyni, de nagyapa olyan ügyes, hogy befogja a lyukat, így nem folyik szét a linóleumon és nem kell összeszedni vizes ronggyal. Csak mikor füstölgött rajta a kardigán, akkor dőlt össze bennem a világ, hogy nem is folyékony, hanem valami sokkal komolyabb halmazállapot van ott a falban. Még akkor este elkezdtem rajta agyalni, hogy milyen lehet, és nem tudtam másra gondolni, hogy a vallás is ilyesmi, meg az angyalok. Mint az áram. Sőt, az igének is talán olyan hangja volt, mint mikor áthúz az ipari a téesztrafó és az ereszcsatorna között. Belegondoltam, hogy áram, és a számban éreztem azt a furcsa, száraz-erős ízt, amit azóta is érzek, ha szájba ver az asszony sodrófával vagy baltanyéllel. Ám mivel frontérzékeny vagyok, nem mer már annyira az asszony, mint régen. Akkor meg főleg békén hagy, mikor látja, hogy kint vagyok a műhelyben, és éppen hegesztek valami lényegeset. Amikor bekapcsolom a hegesztőtrafót vagy a gázoxigéneset, tudod, a palackosat, először mindig az jut eszembe, amit nagyapa mondott régen. Ült az öreg a nyúlól előtt, és széles mozdulatokkal mondta, hogy egy komolyabb, gusztusosabb hegesztési varrat olyan, mint a friss feleség, vagy mint egy vulkanikus hegység. A friss feleséget nem folytatta, nem mondta tovább, a vulkanikusra meg csak annyit, hogy legyen biztos, masszív a tartás.