Az államfő jelképesen több ezer embernek mondott köszönetet

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő pénteken köszönetet mondott annak a több ezer különféle hivatású embernek, akik a járvány idején segítik a társadalom működését.

„Jelképesen csak néhány embert látogattam meg, illetve csak néhány embernek mondtam köszönetet, de rajtuk keresztül köszönöm meg az eladóktól és tanároktól kezdve, a rendőrökön és a tűzoltókon keresztül, egészen az egészségügyi dolgozókig, a mentősökig és az orvosokig mindenki munkáját. A számukat nem merném megbecsülni, de több tízezer ember sokféle szakmájáról van szó, amelyeknek köszönhetően a járvány idején is biztosítva van minden szolgáltatás” – mondta az államfő az aranyosmaróti járásbeli  Szelepcsény község alapiskolájában és óvodájában.

Az államfő elmondta, hogy az új típusú koronavírus elleni harc idején az emberek nagy fokú kreativitásról tettek tanúságot. Nagyra értékelte, hogy a vállalkozói közeg is azonnal reagált az új helyzetre. „Nemcsak anyagi támogatás formájában, hanem azáltal is, hogy a gyártást, az áruforgalmat és a szolgáltatásokat az emberek javára fordították” – mondta Čaputová, aki a szlovákiai tudósok munkáját is kiemelte, mert ennek köszönhetően saját magunk tudunk teszteket előállítani az új típusú koronavírus megfékezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?