Az állam én vagyok!

Az állam felelősséget vállal, az állam törődik valamivel, az állam magára vállalja, az állam segít... stb. – nyomatják mostanság populista módon mind hangosabban, szorgalmasabban és remélem, kétségbeesettebben a centralista kormányok az állampolgárok fejébe az egyáltalán nem fékezett habzású agymosóport. Ad 1 – frázis, de ha az állam így folytatja, akkor ugyebár felkopik. Ad 2 – az állam én vagyok, felejtik el gyakran maguk a polgárok. Már ha vannak, ha az állam nem csupán jobbágyokat tart.

Az állam ugyanis nem azért van, mert nélküle a szerencsétlen polgárok, na, finomítsuk: az államot lakók képtelenek lennének a túlélésre. Az állam mint alakulat megalapítása és fenntartása az önrendelkezés legfelsőbb foka. Magyarán, azért van, mert mi, a lakói közösségként létrehoztuk, és még nem szüntettük meg. Az állam a miénk. Az állam mi vagyunk. Az állam nem cél, hanem eszköz. Persze, csak ha tudatosítjuk ezt, s az állam helyett az államapparátus emberei meg nem győznek minket, mindez fordítva van: Hogy mi vagyunk az államért, és nem ő miértünk, hogy nekünk kell megvédenünk vérrel-verítékkel az államot, nem pedig neki minket, hogy az adókból ő tud leginkább gondoskodni rólunk, felelősséget vállalni értünk, helyettünk stb. Sajnos, mára pl. a mi államunk annyira elszemtelenedett, hogy egyértelműen mulyának nézi a tömeget, amely ezt nagyjából hagyja is.

A szabadságtól és vele együtt a felelősségtől való félelmükben, valamint lustaságból a született rabszolgák hajlamosak önként alávetni magukat az agymosásnak. Hiszen kényelmesebb valakire rábíznom magamat, még ha az jó pénzért – az adómért – vállalja is a törődést. Az adót máig sokan úgy értelmezik, hogy az az államtól megrendelt és megvásárolt szolgáltatások ára, miközben elfelejtik, az állam minden esetben a legdrágább szolgáltató! Hiszen nincs más bevétele, sem kompenzációs, sem rezsiforrása, csakis az állami jövedelem, ami ugyebár a mi pénzünk, mi fizetjük be vagy tőlünk konfiskálja el. Sosem kaphatunk hát az államtól semmit sem ajándékba, sem ingyen. Amit kapunk, azt már minimum egyszer kifizettük. Magyarán, az állam mindig a mi zsebünkre tűnik olcsónak vagy éppen drágának. Továbbá a szolgáltatásokat az állam képtelen piaci áruként értékesíteni, mivelhogy a piac a kereslet és a kínálat függvénye, azt pedig már csak a földtől erőteljesen elrugaszkodott ember állíthatja, hogy az állam az üzleti kereslet és a kínálat szerint működne, hiszen az nemcsak éles ellentétben állna az állam „társadalmi hasznosságával”, hanem totális képtelenség. (Lehetetlen például üzleti szempontok szerint meghatározni a személyi és vagyonvédelem – pl. a rendőrség, tűzoltóság – „szolgáltatásainak” árát.) És minek nekem, az állampolgárnak egy haszontalan és drága állam?! Másrészt e szerint az interpretáció szerint problematikus lenne logikusan elhelyezni/definiálni a forgalmi adókat. Harmadrészt, ha így lenne, hogy az állam tulajdonképpen üzletember lenne, jól fenékbe kellene rúgni, amiért így gazdálkodik a befektetett pénzünkkel, hiszen sehogyan sem bírunk meggazdagodni. A jó üzletember profitot termel, nem pedig gondoskodást. A „szociális” állam pedig nem Jánošík, nem tetszeleghet az önjelölt igazságosztó szerepében, aki majd jól megmutatja nekünk, mire van szükségünk.

Az állam hatalmi pozícióból az adót úgy értelmezi, mintha az ember bruttó jövedelme eleve az államé lenne, a nettó pedig az, amit nagy kegyesen hajlandó átutalni nekünk, hogy éhen ne dögöljünk (emlékezz az adómentesség alá eső jövedelemsáv csökkentéséről szóló fárasztó őszi vitákra). Ez a felfogás – tessék megkérdezni a közgazdászokat – egyenesen vezet a centralista, kollektív tulajdon fogalmának bevezetéséhez, vagyis az államosított vagyonhoz, amely felett az utóbbi rezsim pár évtizedében mindenki rendelkezhetett, csak nem az állampolgár. Egy esetet kivéve, amikor az állampolgár visszalopta magának az állami vagyon egy részét. (Lásd: Jó vót a szociba, mer akkor még vót mit ellopni a gyárból! Egyébként meg sehonnan máshonnan lopni se volt mit...)

Szóval, amikor valaki azt állítja (és sosem mondja, hogy a mi pénzünkből): az állam gondoskodik rólunk, magára vállalja problémáinkat, felelősséget vállal értünk, akkor általában megérett a posztjáról való eltávolításra, mivel egyrészt a mi számlánkra iszik, másrészt már fogalma sincs arról, miért létezik az állam és mi a szerepe (pl. képviselje, hajtsa végre a polgárok akaratát). Egy módosított közmondással élve: Ereszd be az államot a házadba, és kiver belőle! Szerintem ne eresszük be. Az önzetlen gondoskodás is terhes néha, de ez, a megadózott már kifejezetten fojtogató. És egyre drágább!