Az alkotói hang egyedisége

Mi, írók a szavak teremtményei vagyunk. A szavaknak értelme van. A szavak irányt mutatnak, nyilak, amelyek a valóság elevenjébe fúródnak. Minél csodálatosabbak és általánosabbak a szavak, annál inkább hasonlítanak szobákra vagy alagutakra: kitárulhatnak vagy beomolhatnak, lassan betöltheti őket valami rossz szag. Gyakran olyan szobákra emlékeztetnek bennünket, ahol szívesen időznénk, vagy amelyről azt gondoljuk, hogy már jártunk ott. Ám lehetnek olyan helyek, ahol elveszítjük a megtelepedés képességét és az ott lakás művészetét. Bedeszkázzuk, feladjuk, bezárjuk szellemi és lelki céljaink olyan építményeit, ahol már nem tudunk megtelepedni. Mit értünk például a „béke” szó alatt? Azt, hogy nincs viszály? Felejtésre és megbocsátásra gondolunk, vagy kimerültségre, kifáradásra, az elapadt gyűlöletre? Nekem úgy tűnik, a legtöbb ember számára a „béke” győzelmet jelent — a saját oldaluk győzelmét. Számukra ez a béke, míg a másik oldalon állóknak a béke egyszerűen vereséget jelent.

Azok az értékek, amelyek egy írót értékessé és vonzóvá tesznek, alkotói hangjának egyediségében keresendők. Ám ezt az egyediséget, amely privát közegben formálódik és a reflexióban és magányban eltöltött hosszú tanulóidő eredménye, újra és újra próbára teszi az írók számára kiosztott társadalmi szerep. Nem kérdőjelezem meg az író azon jogát, hogy közösségi ügyekben véleményt formáljon, együttműködjön és együtt érezzen hasonló gondolkozásúakkal. Azt sem kérdőjelezem meg, hogy ez a tevékenység elvonja az írót az „irodalmi műhely” zárt és különös belső világától, hiszen az élet más apró-cseprő dolgai sem tesznek másként.

Ám egy dolog önként — akár a lelkiismeret szavára vagy puszta érdeklődésből — közösségi viták és akciók részesévé válni, és megint más megrendelésre morális statútumokat, véleményt gyártani. Tehát nem jelen lenni és cselekedni, hanem állást foglalni valami mellett vagy ellen. Az íróknak nem kellene véleményautomatává válniuk. Egy hazámbeli fekete költő, amikor afroamerikai költőtársai kérdőre vonták, miért nem ír a rasszista megaláztatásokról, így válaszolt: „A költő nem wurlitzer.”

Susan Sontag

(Török Petra fordítása)