Az Alkotmánybíróság a sarkára állt

Pozsony |

<p>Az Alkotmánybíróság tegnap megtorpedózta Robert Fico elképzelését a főügyészválasztás körül kialakult patthelyzet gyors megoldására: a végső döntésig felfüggesztette az Alkotmánybíróság eljárási rendjéről szóló törvény módosításának hatályát.</p>

 Ez azt jelenti, hogy mégsem születhet gyorsan döntés Jozef Čentéš megválasztott főügyész panaszáról, aki azt kifogásolta beadványában, hogy Ivan Gašparovič köztársasági elnök az érvényes parlamenti voksolás ellenére sem nevezte ki őt a főügyészi posztra.

Fico: új választás lesz

Robert Fico kormányfő tegnap gyorsan reagált, és bejelentette, hogy a parlament új főügyészt választ a következő, június végén kezdődő ülésén. „Nincs semmilyen törvényi akadálya annak, hogy a parlament új főügyészt válasszon” – jelentette ki tegnap Robert Fico. Szerinte ugyanis, ha így folytatódik az ügy, akkor 2014-re sem lesz főügyésze az országnak. „A köztársasági elnök kijelentette, hogy Jozef Čentéšt semmilyen körülmények közt nem nevezi ki, és az Alkotmánybíróság sem kényszerítheti őt erre” – jelentette ki Fico.

Kora este Pavol Paška (Smer) házelnök megerősítette pártelnöke szavait, és június 18-ra kihirdette az új főügyészválasztást. A jelölteket június 13-án délután négy óráig lehet nevezni. Arról, hogy ki lesz a Smer jelöltje, sem Fico, sem Paška nem beszélt. Fico kitért az elől a kérdés elől is, hogy figyelembe veszik-e az ügyészi tanács javaslatát, amely Jaromír Čižnár ügyészt jelölte erre a posztra. Čižnár neve januárban már felmerült a Smer lehetséges jelöltjeként, akkor azonban nem vállalta a jelölést arra hivatkozva, hogy az Alkotmánybíróság még nem zárta le a parlament által már megválasztott jelölt, Jozef Čentéš panaszát.

Čentéš minden jogi eszközt megragad

Čentéš panasza még mindig az AB előtt van, és a megválasztott főügyész tegnap jelezte, hogy kész akár a strasbourgi emberi jogi bíróságig is elmenni. „Sajnos számítottam erre a lépésre” – kommentálta Čentéš a miniszterelnök bejelentését. Arra számít, hogy az AB a most felfüggesztett hatályú törvénytől függetlenül dönt majd az ő panaszáról. Ez már egyszer majdnem sikerült az AB-nek, akkor azonban Ivetta Macejková, a testület elnöke hiúsította meg, hogy a plénum feloldja a bírók vélt elfogultsága miatt benyújtott panaszok miatt kialakult patthelyzetet.

„A Smer hullákon is átgázol”

Az ellenzék szerint a Smernek nem kell új főügyészt választania, mert egyet a parlament már megválasztott, és ő Jozef Čentéš. „A megválasztásról szóló határozatot senki sem szüntette meg, ő a legitim módon megválasztott főügyész” – véli Solymos László, a Híd parlamenti frakciójának vezetője. Az ellenzék ebben a kérdésben egységes: nem jelölnek senkit az újabb választásra. Úgy vélik, hogy Robert Fico képes bármit megtenni saját jelöltje megválasztása érdekében. „Hullákon is átgázolnak” – jelentette ki Gál Gábor (Híd) parlamenti képviselő. Pavol Hrušovský (KDH) szerint az új főügyészválasztás megrengeti a szlovákiai demokrácia alapjait. „Már csak a Smer vezető szerepének alkotmányos megerősítése hiányzik” – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?