„Az alapirány az etnikai politizálás”

Sokakat meglepetésként ért, hogy a választásokon az MKP listáján a harmadik legtöbb karikát egy új arc kapta. Azóta már a párt lehetséges új vezetőjeként tartják számon. Menyhárt Józseffel beszélgettünk. 

- Az utóbbi időben egyre gyakrabban említik az MKP lehetséges új elnökeként, ám országosan talán kevésbé ismert. Ki tehát Menyhárt József? 

Negyvenéves, nyékvárkonyi lakos, a nyitrai egyetem oktatója, két lánygyermek édesapja. Magyar–német szakon végeztem a Comenius egyetemen, majd az ELTE-n doktoráltam nyelvtudományból. Néhányan ismerhetnek a Kicsi Hang verséneklő együttes tagjaként is. Huszonhat évesen kapcsolódtam be az önkormányzati munkába szülőfalumban, Nyékvárkonyban. Tizenkét évig voltam önkormányzati képviselő, négy évig polgármester-helyettes. Két és fél éve pedig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom. 

- Mi motiválta arra, hogy belépjen a politikába? 

A politikához való kapcsolódásom a cserkészmozgalomból indult. Gimnazista koromban kezdtem cserkészkedni, a civil szférához hasonló tevékenységet folytattunk. Ez szoros együttműködést jelentett a helyi önkormányzattal, és így jött később a felkérés, hogy induljak az önkormányzati választásokon. Az első négy évben függetlenként dolgoztam, a második ciklusban már MKP-s színekben, noha még párton kívüliként. Akkor jött a pártszakadás, és a falu akkori polgármestere a Híd színeiben folytatta, mi viszont néhány képviselőtársammal újjáalakítottuk a helyi MKP-szervezetet. 

- Hogy élte meg a „pártszakadást”? 

Igazából a médián keresztül jutott el hozzám az egész. Ez még az erősen „árulózós” időszak volt, amikor divat volt leárulózni azokat, akik elmentek. Mi faluszinten ezt nem így éltük meg – az élet ment tovább, a polgármester tovább vezette a falut, viszont a helyi MKP-szervezet új tartalommal és fiatal emberekkel töltődött fel. 

- Ideológiailag hova sorolná be önmagát? 

Konzervatív ember vagyok, keresztény értékrenddel, ami egyrészt a neveltetésemből, másrészt a cserkészmozgalomba való beágyazottságomból adódik; ugyanakkor nyitott vagyok az újra, érdekel az újnak a lehetősége, az a bizonyos „járatlan út”. 

- Most is ilyen járatlan út előtt áll? 

Úgy érzem, fontos, hogy az ember mindig nyitott legyen erre. Bár vannak ennek sejthető állomásai és világosan érezhető veszélyei is. 

- Éspedig? 

Mondjuk az, hogy az embert olyan nézetekkel kapcsolják össze, melyek nem az ő gondolatiságát tükrözik, vagy olyan döntést kell hoznia, amely pragmatikusan jó megoldásnak tűnik, a világ felé viszont egy botrány. 

- Mint a mostani kormányalakítás? Ilyesmire gondol? 

Például, ez is egy ilyen helyzet. 

- S ha már itt tartunk, mi erről a véleménye? 

Azt gondolom, nagyon nagy a súlya a döntésnek, amit a négy koalíciós párt meghozott, s nagyok az elvárások is. Hogy ebből végül mi valósul meg, azt majd az idő megmutatja. Ítélkezni lehet, de az eredmények lesznek a mérvadóak. Felvidéki magyar szempontból egyelőre nem látom az értelmét egy ilyen koalícióban való részvételnek. 

- A választások után megerősödtek azok a hangok, amik a két párt összefogását sürgetik. Ön hogy látja ezt? 

A választások éjszakáján a pártszékházban szerintem nem volt ember, aki ne érezte volna azt, hogy ezt még egyszer nem szabad megismételni. Ha megnézzük a demográfiai mutatókat, sajnos egyértelműen látható a magyarság fogyása. Ennek fényében szerintem elkerülhetetlen, hogy a két párt között párbeszéd induljon, de ezt most nem kell siettetnünk: a jelen pillanatban a tisztújításra kell összpontosítani. 

- A választások után az MKP azzal magyarázta saját eredményét, hogy az összefogás hiánya tartotta távol a magyar szavazókat az urnáktól. Ezzel a párt mintha bevallotta volna, hogy önmaga már nem képes bejutni a parlamentbe, bármilyen jó a kampánya. Nem kontraproduktív ez az álláspont? 

A megosztottság valóban problémaként merült fel az emberekben – a kampány során számtalanszor hallottuk a választóktól: de miért nem együtt indultok? Azt is hozzáteszem, az a civil összefogás, melyet az MKP-nak sikerült maga mögé felsorakoztatnia, jó jelzés volt, hiszen ezáltal különféle korcsoportokat, kulturális közegeket mozgattunk meg. Ám ezzel együtt sem volt elég a szavazat. Szükséges a párbeszéd a magyarokat képviselő pártok között, de ugyanúgy nyitni kell a szlovákok felé is: ott is meg kell találnunk a partnereinket. 

- Hogy konkrétak legyünk, úgy gondolja, a két pártnak közösen kell indulnia a következő választásokon? 

Lehetséges egy közös lista gondolata, de ez a majdani körülmények függvénye lesz. 

- Az utóbbi időszakban egyre erőteljesebben jelenik meg az MKP kommunikációjában az etnikai jelző. Ez egyrészt logikus, hiszen a magyar közösség érdekeit képviseli, másrészt kirekesztő, mert kizárja azokat, akik esetleg szimpatizálnak a párttal, de más etnikumhoz tartoznak. Nem érzi ezt? 

Az alapirány az etnikai vonatkozású politizálás; ez viszont nem zárja ki, hogy más etnikumok, közösségek felé nyissunk, és párbeszédet kezdeményezzünk. Nem gondolom, hogy emiatt nevet kellene változtatnunk, hiszen mi az egész magyar közösséget szeretnénk képviselni, s ide sok mindenki beletartozik, például a magyarul beszélő romák is. Tehát a kulcs az újragondolt, nyitott kommunikáció, amely egyrészt a politikától elfordult, csalódott felvidéki magyar választók és a más nemzetiségűek számára is elfogadhatóvá teszi a pártot. 

- Az előző vezetés nagyon konfrontatív hangot ütött meg a Híddal szemben, miközben az összefogás szükségességét hangsúlyozta. Ezt hogy látja? 

Részemről biztos, hogy nem találkozhatott senki ilyesmivel. Azt gondolom, a feszültséget oldani kell. Szerintem a Híd is elkezdett azon gondolkodni, hogyan fog négy év múlva, vagy két év múlva bekerülni a parlamentbe. A Híd elveszítheti a választói egy részét, főként az úgynevezett szlovák kávéházi értelmiséget, amely nem biztos, hogy úgy gondolja: a vegytiszta pragmatizmus fölülír mindent. Kérdés, a magyar választók hogy oldják majd fel magukban ezt a történést. Nekünk az a dolgunk, hogy figyeljünk, és ha eljön az ideje, elszámoltassuk a pártot. 

- Az említett támadó hangnem nagyon erőteljesen megjelent az Új Szóval szemben is. A választások éjszakáján például nem akarták beengedni kolléganőnket a pártszékházba. Ezt ön hogy élte meg? 

Az ilyen dolgokat másként kell kezelni. Én a magam részéről minden sajtótermék iránt nyitott vagyok, mert úgy gondolom, egy politikus nézeteit elsődlegesen a sajtó tudja eljuttatni a nyilvánossághoz. Tehát nyitni kell: ez viszont mindkét féltől korrekt hozzáállást igényel. 

- A Szabad Újság néhány héttel ezelőtt azzal jött elő, a magyar állam megvonta tőle a támogatást, mert az MKP nem jutott be a parlamentbe. Ez számos kérdést felvet a média függetlenségétől az újságírói etikáig. Önnek mi a véleménye erről? 

Nem ismerem a Szabad Újság finanszírozásának a hátterét, így ehhez érdemben nem tudok hozzászólni. Azt viszont elmondhatom, hogy általában véve nem jó, ha egy párt tart fenn egy médiumot. De ez egy lapnál sem szerencsés. 

- A választások előtt írtunk arról is, hogy az MKP hatásköre az ún. nemzeti jelentőségű intézmények kijelölése, amelyek Magyarországról jelentős összegekre jogosultak. Nem gondolja, hogy egy ilyen kérdésben nem egy pártnak, hanem a szakmai szervezeteknek kellene döntenie? 

Úgy gondolom, egy párt csak megerősíthet egy ilyen döntést, amelyet azonban széles körű szakmai konzultációnak kellene megelőznie. Hogy ez korábban így volt-e, nem tudom – magam is csak a sajtóban találkoztam a témával. Azt gondolom, a továbbiakban bármely támogatások esetében – és ez a hazai pályázati csatornákra is vonatkozik –, az lenne kívánatos, ha a döntést olyan emberek hoznák, akik szakmailag jól ismerik a közeget, ám anyagilag nem érdekeltek a témában. A kultúra egy olyan kiszolgáltatott szféra, ahol gyakran csupán a lobbi menekít át egy-egy szervezetet. 

- Ha jól értelmezem, éppen erre szolgálna a kisebbségi alap. Erről mi a véleménye? 

A puding próbája az evés – ezt már többen elmondták előttem. Bízom abban, hogy az alap nem egy fantomintézmény lesz, mely csak azért jön létre, hogy kipipálhassuk. Mivel magam a kultúrszférában is dolgozom, látom, mekkora gondot okoz a támogatások esetlegessége. Hogy azoknak, akik értéket teremtenek, állandóan könyörögniük kell azért, hogy kapják meg azt a minimális támogatást, ami a működésükhöz kell. Ez nagyon nem jó így. 

- Az azonban nyílt titok, hogy a kultúrára szánt támogatások pártvonalon mennek, s mindkét párt leginkább a „sajátjainak” csurgat. Rendben van ez így? 

Nincs rendben. A kultúrát nem szolgáltathatjuk ki annak, hogy ki kinek az ismerőse, barátja. 

- Végül, hogyan fogadta, hogy az MKP lehetséges új elnökeként tartják számon? 

Megtisztelő a számomra, ugyanakkor hangsúlyoznám: várjuk meg a döntést. Több tehetséges jelöltet is számon tartanak a pártban. 

- Jó, akkor úgy kérdezem, érez-e elég kedvet, erőt, akaratot magában arra, hogy elvezesse a pártot, ha megválasztják elnöknek? 

Igen, de ehhez hozzáteszem: én a munkához érzek erőt és kedvet. Nagyon fontosnak tartom, hogy az MKP új elnöke – bárki legyen az– szolgálatként fogja fel ezt a feladatot. Temérdek feladat áll előttünk, melyeket nem egy embernek kell elvégeznie – mindenképpen csapatmunkára lesz szükség! 

- Hol látja a pártot és benne önmagát öt év múlva? Van valamiféle víziója? 

Azt szeretném, ha közösségünk erősebbé, öntudatosabbá válna, ha bátrabban vállalná önnönmagát; mindezt pedig úgy, hogy ezzel nem rekesztenénk ki azokat, akik vegyes identitással bírnak. Azt gondolom, hogy ha meg tudjuk szólítani mindazokat, akiben akár egy pici magyar érzület lakik, már eredményt értünk el. Ezért fontos, hogy ne kirekesztő párt legyünk, hanem összegyűjtsük és megtartsuk mindazt, amit magyarnak neveznek. Fontos cél, hogy az iskolarendszerünk ne fogyatkozzon, hanem élet- és versenyképes rendszerként működjön. S mindehhez egyértelmű alapkívánalom az is, hogy régióink gazdaságilag újra erősödjenek. Egyszóval, azt szeretném, ha felvidéki magyarságunk újra gyarapodó közösséggé válna. Ehhez azonban bizonyosan nem lesz elég öt év, mert ha az elmúlt huszonötöt nézzük, zuhanó tendenciát látunk. Bárki is lesz az MKP elnöke, minden erejével közösségünk erősödéséért kell dolgoznia.