Az advent a terroristák számára ideális időszak a támadásokra

<p>A karácsonyi vásárokra tervezett terrormerényleteket az elmúlt években sikerült meghiúsítani, ám a berlini eset is igazolja, hogy az advent időszaka kockázatos marad.</p>

Biztonsági szakértők egyetértenek abban, hogy az elmúlt hetekben nagy volt a terrorveszély Európában. Az USA novemberben felszólította állampolgárait, kerüljék az európai városok karácsonyi vásárait. Nem véletlenül, hiszen az advent Európában ideális időszak az iszlám terroristáknak. A nagyvárosokban sok a karácsonyi vásár, az utcák tele vannak emberekkel. Sokan utaznak, így a repterek, vasútállomások is nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ezt igazolta a francia rendőrség bevetése, mely során néhány hete hét embert tartóztattak le, kettőt Marseille-ben, a többit pedig Strasbourgban. A hatóságok szerint a francia, afgán és marokkói férfiak lakásában számos lőfegyvert és robbanóanyagot találtak. A terroristákat hónapokon át figyelték. Európa egyik legnagyobb és leghíresebb karácsonyi vásárán, Strasbourgban akartak terrormerényletet végrehajtani. A tetteseket öt nappal a vásár kezdete előtt sikerült letartóztatni.

BILD: A LENGYEL SOFŐR MÉG ÉLT A BERLINI GÁZOLÁSOS MERÉNYLET ALATT

Egyébként nem ez volt az első eset, amikor a strasbourgi karácsonyi vásár volt a terroristák célpontja. Legutóbb 2000-ben sikerült meghiúsítani négy iszlám terrorista merényletét; ők több bombát akartak felrobbantani a vásáron egyszerre. Lehallgatott telefonbeszélgetéseiből kiderült, hogy Strasbourgon kívül a párizsi Champs-Ělyseés sugárúton tartott karácsonyi vásárokon, illetve a francia főváros melletti Disneylandben is robbantani akartak.

A BERLINI MERÉNYLET NEM VOLT MEGLEPETÉS

A történelem során viszont nem minden, karácsonyi időszakra tervezett terrormerényletet sikerült meghiúsítani. 1985. december 27-én a bécsi Schwechat és a római Fiumicino repülőtéren összesen hét arab terrorista kezdett az indulási terminálban gránátokat dobálni és lövöldözni. Rómában 16 személy halt meg, Bécsben kettő a helyszínen, a harmadik később a kórházban. A hírhedt, Lockerbie néven elhíresült terrortámadás is advent idején történt, 1988. december 21-én. Az amerikai Pan Am légitársaság repülőjét akkor a skót Lockerbie község felett robbantották fel egy csomagba rejtett bombával. A fedélzeten utazó 270 személy meghalt, a városban a gép roncsai alatt további 11 személy vesztette életét. A brit Richard Reid 2001. december 22-én próbált felrobbantani egy cipőjébe rejtett pokolgépet, a bomba viszont nem robbant fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?