Ennyi autót gyártottak le tavaly Szlovákiában

gyártás
Pozsony |

Pozsony. Körülbelül egymillió gépjárművet gyártottak le tavaly Szlovákiában, ami éves szinten 5 százalékos visszaesést jelent – közölték tegnapi sajtótájékoztatójukon a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) képviselői, hozzátéve: az ezer lakosra jutó legyártott autók tekintetében még így is világelsők maradtunk.

2022-ben ezer főre 184 gépkocsit gyártottak le Szlovákiában; ezen a téren az ország már évek óta világelső. A autógyártás az ipari termelés 50,3 és az export 42 százalékát tette ki. Nagy a valószínűsége annak, hogy már februárban legyártják az országban a 16 milliomodik autót.

Több alkalmazott, de...

Annak ellenére, hogy az autógyártás továbbra is jelentős gondokkal küzd – a félvezetők hiánya, az ukrán beszállítók hálózatának összeomlása, s újonnan már az alkatrészek és új autók európai szállításának akadozása –, tavaly összesen több mint tízezer fővel növelte a Szlovákiában tevékenykedő négy autógyártó az alkalmazottak számát. Közvetlenül a gyáraknak így már 176 000 ember dolgozik, míg közvetve, a számtalan beszállítói cégnél további 216 000.

Az alkalmazottak számának növeléséhez a ZAP képviselői szerint nagyban hozzájárult a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására szolgáló mechanizmus, az úgynevezett kurzarbeit rendszerének bevezetése. Mindezek ellenére már most érezni, hogy az ágazatnak lényegesen több szakképzett munkaerőre lenne szüksége – és a Volvo még el sem kezdte a leendő alkalmazottjainak toborzását. „A bevándorláspolitika terén is több módosítást fogunk szorgalmazni, hogy könnyebb legyen a harmadik országokból érkező munkások alkalmazása. Fontos megjegyezni, hogy ezek az alkalmazottak a gyártók számára sokkal drágábbak, mint a hazaiak, viszont nélkülük már nem lehet bebiztosítani a folyamatos gyártást” – tette hozzá Alexander Matušek, a ZAP elnöke.

Elektromobilitás

Sajnos az alternatív meghajtású gépkocsik használata terén nem történt jelentősebb előrelépés tavaly. Míg a gazdasági tárca korábban nemcsak az elektromobilok, hanem a plug-in hibridek és az egyszerű hibridek vásárlását is támogatta, jelenleg tervben sincs egy ehhez hasonló támogatási rendszer újraindítsa. Enélkül pedig aligha fog fellendülni ezen autók eladása, hiszen továbbra is rendkívül drágák.

elektro

Az elektromos meghajtású autók elterjedését viszont nemcsak a magas árak, hanem az is akadályozza, hogy az országban továbbra sincs elég töltőállomás. „2030-ig viszont a jelenlegihez képest négyszer több töltőállomásnak kell majd lennie az országban” – emlékeztetett az Autóipari Szövetség elnöke.

A ZAP szerint legalább annyit sikerült elérni tavaly, hogy a gépkocsik regisztrációs díjának kiszámításánál – más európai országokhoz hasonlóan –, már Szlovákiában is figyelembe fogják venni azt, hogy mennyire szennyezi az adott gépkocsi a légkört. Ezt az újdonságot ugyan a parlament már elfogadta, de mivel a törvénycsomag tartalmazta az Eustream gázszállítóra kivetendő új adó bevezetését is, az államfő ezt megvétózta, így a képviselőknek ismételten foglalkozniuk kell az egész tervezettel.

 

A jövő nem rózsás

Tekintettel arra, milyen példátlan időszak van mögöttünk, ezeket az eredményeket abszolút sikerként könyvelhetjük el” – magyarázta Alexander Matušek, a ZAP elnöke. Nem tartja valószínűnek, hogy idén az autógyárak termelése túlszárnyalná a tavalyit, de így is körülbelül egymillió autó legyártásában bíznak.

2023-ban a gyártók számára továbbra is az energetikai bizonytalanság jelenti majd a legnagyobb kihívást. Nem valószínű ugyanakkor, hogy sikerül megoldást találni a félvezetők és egyéb kulcsfontosságú alkatrészek hiányára. Nemegyszer ugyanis nemcsak a bonyolult elektrotechnikai alkatrészekből van hiány, hanem olyanokból is, mint például az ablakok vezérlésére szolgáló műanyag gombok. Ha kiesik az ilyen komponenseket forgalmazó gyártó, akkor nagyon nehéz újat találni. Az autógyártás pedig emiatt nem áll le, de a kész autókat nem tudják átadni a tulajdonosaiknak. S tény, hogy a hiányzó gombok beszerelése egy autó esetében nem egész tíz percig tart, de ha mindezt több ezer félreparkolt autóban kell elvégezni, akkor az utómunka már hosszú hetekig eltarthat.

matusek

További probléma a fuvarozó társaságok hiánya. Bár az autógyártók ezeket a szolgáltatásokat évekre előre szokták megrendelni, a megemelt üzemanyag-árak miatt számos fuvarozó társaság már tavaly megemelte a korábban leegyezett árakat. Az autógyártók azt akarják, hogy a régi egyezségek maradjanak érvényben, s míg nem sikerül megállapodni, vagy esetleg új társasággal szerződést kötni, nemcsak az alkatrészek, hanem az új autók leszállítása is akadozik vagy teljesen áll. Több forgalmazó is megerősítette a lapunknak, hogy az egész Európai Unióban gond van a fuvarozó cégekkel, s mindez lassan már nagyobb problémát jelent, mint a félvezetők hiánya. „Például nekem egy spanyolországi kikötőből több száz autót kellene elszállítanom, de egyelőre nem tudom, sikerül-e elég kamiont szerződtetni, hogy a gépkocsikat elhozzák a szlovákiai márkakereskedésekbe. Ráadásul, ha sikerül is elég fuvarozót találnom, nem biztos, hogy hozzáférek az autóimhoz a kikötőkben, ugyanis lehet, hogy a szlovák piacra szánt autók előtt a Franciaországból, vagy Hollandiából megrendelt autók állnak, s míg azokat nem viszik el, én nem férek hozzá a sajátjaimhoz” – mondta lapunka egy hazai autógyártó képviselője. Ezeknek a nehézségeknek a leküzdése hónapokat, lehet további éveket vesz majd igénybe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?